Ötvenmilliós GVH-bírság a Vodafone-nak

Vodafone a „Töltsd fel és nyerj!” promócióhoz kapcsolódó „Autós” játékokról küldött SMS értesítéseiben megtévesztő tájékoztatásokat adott a nyerési esélyekről – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely ezért 50 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a vállalatot.

A Vodafone 2012. szeptember 3. és szeptember 30. között „Autós” játékot hirdetett, mely során négy alkalommal egy-egy autó volt a fődíj (2 db VW Polo, MINI Cooper, BMW1), vagy vigaszdíjként kisebb pénzösszeget sorsoltak ki. Valamennyi feltöltőkártyás előfizető részt vehetett a nyereményjátékban.

A Vodafone számos SMS-t küldött előfizetőinek, amelyben arról tájékoztattak, hogy kizárólag azok nyerhetik meg az adott héten az autót, akik azon a héten minimum 3 ezer forinttal feltöltötték a kártyájukat. Az SMS semmilyen módon nem utalt arra, hogy a játékban nem csupán azok vehetnek részt, akik az adott héten feltöltötték az egyenlegüket, így a fogyasztók nem kaptak reális képet a nyerési esélyeikről.

Ehhez a cég honlapján kellett volna elolvasniuk a részleteket, de erre szóló utalás nem szerepelt minden SMS-ben. Mivel a játék végén kisorsolt személyek egyike sem rendelkezett adott heti háromezer forint feletti feltöltéssel, az autókat nem adták át. A fogyasztók megtévesztéséért – visszaesőként - ezért a GVH 50 millióra büntette a mobilszolgáltatót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.