Ötvenezres Telekom-szerződést mondott le Rogán tárcája

Rogán Antal havi 50 ezer forintos állami megrendeléstől fosztotta meg a nőprincípiumozó Kovács Ákossal felbontott szponzori szerződése miatt a Magyar Telekomot.

December 31-ével egy 50 ezer forintos Magyar Telekom-szerződést mondott fel a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda - hívja fel a figyelmet a HVG.

A lemondás minden bizonnyal annak következménye, hogy miután a német hátterű távközlési vállalat Kovács Ákos hímsoviniszta kijelentései miatt megvonta a kormányközeli előadóművész támogatását, az Orbán-kabinet a kormányszerveket a Magyar Telekommal kötött szerződéseik felbontására szólította fel.

A havi nettó 50 720 forintos szerződést még a kabinetiroda elődje, a Miniszterelnökség köthette 2013 augusztusában. A 2013 áprilisa óta élő Vodafone-előfizetésük havi nettó 25 ezer, a 2014 januárja óta élő Telenor-szerződésük pedig 45 ezer forintra rúg.

Mint emlékeztetnek, a Miniszterelnöki Kabinetiroda által most közzétett szerződések közül a legnagyobb, 1,2 milliárdos tételt a Rogán Antal Pasa parki szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba áttételes érdekeltségei nyerték meg kormányzati menekültkvóta- és sikerkommunikációra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.