Ötszáz embert tenne utcára a Rail cargo Hungaria

Ötszáz fős leépítést hajtanak végre az év közepéig a Rail Cargo Hungariánál (RCH) - mondta az osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) vezetője egy osztrák újságban, de mint mondta, sok múlik a kormányon.

Christian Kern a Wirtschaftsblattnak nyilatkozva kifejtette, hogy "sok függ a kormánnyal folytatott tárgyalásoktól". Az osztrák vasút tulajdonában lévő RCH költségeinek 60 százalékát ugyanis a pályahasználati díjak és a MÁV mozdonyainak  használati díja teszi ki. A magyarországi szakszervezetekkel jelenleg "szociális tervekről" tárgyalnak - mondta Kern.

A korábban, mág a privatizáció előtt MÁV Cargo néven futó cég tavaly októberben jelentette be, hogy 3028-ról 460-nal kívánja csökkenteni a látszámát még az idén. A szakszervezetekkel végül megállapodtak abban, hogy a cég visszavonja a munkaügyi központoknál nyilvántartásba vett csoportos leépítési szándékát és enyhíti eredeti létszámleépítési terveit, melyet még 2009-ben jelentett be. 

A magyar vállalatot birtokló osztrák cég is kényszerpályán van: Doris Bures osztrák közlekedési és infrastrukturális miniszter nemrégiben kijelentette, hogy meg kell szüntetni az ÖBB veszteségességét. A vezérigazgató szerint konszernszinten 2013-ra, a teherszállításban 2014-re érhető el ez a cél. Ehhez az ÖBB eredményének 2015-ig 500 millió euróval kell javulnia. A félmilliárd euró kétharmadát költségcsökkentéssel, egyharmadát a bevételek javításával akarja elérni – mondta az újságnak.

Az ÖBB teherszállítási leányvállalatánál, a Rail Cargo Austriánál idén mintegy 350 millió euró veszteség várható, ennek több mint a fele a magyar cégnél elkönyvelt leírásokból származik.

Az RCA saját tőkéje "olvad, mint a hó tavasszal" - figyelmeztetett. Az ÖBB-teherszállítás privatizálását nem tartja járható útnak, ez önmagában nem oldana meg semmit - mondta. A cég a teherszállításban áremelést és rakodóállomások megszüntetését tervezik - mondta a Wirtschaftsblattnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.