Ötödünk takarékoskodik

A magyar lakosság alig egytizede remél a következő egy évtől növekvő jövedelmet illetve megtakarításokat - derül ki a Raiffeisen Bank és a GfK Hungária közös felméréséből. Az emberek ötöde tudja úgy, hogy van félretett pénze.

A 15-69 év közötti korosztályban 23,2 százalékos volt azoknak az aránya, akiknek van félretett pénze, illetve valamilyen befektetése - derül ki a Raiffeisen Bank és a GfK Hungária közös, reprezentatív felméréséből. Igaz, a befektetés fogalmának meghatározását a válaszadóra bízták, így kiderült, hogy a nyugdíjpénztári befizetéseket az emberek zöme nem is tartja valódi megtakarításnak.

A megtakarítással rendelkezők aránya 2004-ben volt a legmagasabb 32 százalékkal, míg a válság kirobbanását követően, 2008 végén érte el mélypontját 20 százalékkal. A népszerűségi lista élén 50 százalékkal a bankbetét áll, amit 20 százalékkal a különféle értékpapírok követnek. Nyugdíj-előtakarékossággal és életbiztosítással a válaszolók 19 százaléka rendelkezik, a készpénz népszerűsége még mindig tíz százalék.

A fogyasztói szokások alakulását egy újonnan kidolgozott indexszel mérik. A Raiffeisen-GfK megtakarítási index első negyedéves értéke 39,2 pont, azaz a 50 pontos választóvonaltól jócskán elmarad a lakosság szokásait és véleményét tükröző mutató. Az index négy alindexéből - 62 pontjával - csak a megtakarítási szerkezet haladja meg az átlagosat.

Nemzetközi összehasonlításban a magyarok pénzügyi ismeretei hiányosak, a kockázatokat sokszor figyelmen kívül hagyva hátrányos döntéseket hoznak - állapítja meg a felmérés.

Ezt kivédendő és a megtakarítási hajlandóságot fokozandó a bank és a kutatóintézet a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületével közösen MegtakaritOK címmel programot hirdetett. A  kutatás ugyanis azt is kimutatta, hogy a megtakarítók 23,2 százaléka és félretenni egyáltalán nem képesek 58 százaléka  mellett marad még csaknem 20 százaléknyi réteg, amely potenciális célcsoportnak tekinthető a bankok és biztosítók számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.