Ötödével nőtt a szlovák ipar

Szlovákiában az ipari termelés 21 százalékkal haladta meg áprilisban az egy évvel korábbit - közölte kedden a szlovák statisztikai hivatal. Az előrejelzés 18,8 százalék volt.

 

Az euróövezeti tagállam ipara a hatodik hónapja folyamatosan növekszik. Márciusban 19,2 százalékos volt az éves szintű növekedés.

Áprilisban a gépgyártás és az autógyártás volt a növekedés hajtóereje, 73,1 százalékos, illetve 63,8 százalékos bővüléssel.

A főként exportra épülő szlovák gazdaság teljesítménye 2009-ben 4,7 százalékkal csökkent az előző évihez képest, éles ellentétben a 2008-ban elért 6,2 százalékos és a 2007-es, rekord nagyságú, 10,7 százalékos növekedéssel.

Szakértők a válságban megzuhant autóipar túlsúlyát okolták a tavalyi nagy visszaesésért, mint ahogy a korábbi, dinamikus fejlődés motorja is az autógyártás volt a vélemények szerint. A francia Peugeot és a dél-koreai Kia 2006-os betelepülésével Szlovákia egy lakosra számítva a világ legnagyobb autógyártó országa lett. A Volkswagen is már évek óta gyárt az országban.

A külpiaci helyzet javulásának hatására az idei első negyedévben már nőtt a GDP, éves szinten 4,8 százalékkal, az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal. Éves alapon 2008 utolsó negyedéve óta először bővült a szlovák gazdaság.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.