Öt év múlva jöhet majd nálunk is az euró

Magyarország 2014-ig nem csatlakozik az eurózónához - vélik a Reuters által megkérdezett szakértők. Az elemzők a legutóbbi, januári felmérés során még azzal számoltak, hogy erre 2013-ig nem kerül sor. A 31 megkérdezett elemző egy évvel legalább 2014-ig eltolta Csehország és Lettország euróövezeti csatlakozásának legkorábbi dátumát is.

Az elmúlt hónapokban nagy várakozás előzte meg, hogy  Lengyelország képes lesz-e belépni az év közepéig az euró  előszobájának tekintett ERM-II árfolyamrendszerbe és ennek alapján  2012-ben bevezetni az eurót.
A szakértők szerint azonban Varsó csak egy évvel később, azaz  2010 közepén csatlakozhat az ERM-II-höz és 2013-ban az euróövezethez.

A felmérésben részt vettek szerint továbbra is 2013-ban várható  Észtorzság euróövezeti csatlakozása. Nem változott januárhoz képest  a szakértők véleménye azzal kapcsolatban sem, hogy Románia és  Bulgária 2015-ig nem vezeti be az eurót. A szakértők derűlátóbbak Törökország EU-tagságával kapcsolatban. Most úgy vélik, hogy Törökország 2019-ben lép be az EU-ba, egy évvel korábban, mint amire januárban számítottak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.