Öt cég továbbra sem egyezkedne a Ganz Acéllal

Gyakorlatilag lezárult a Megyeri híd károsultjainak ügye, mindössze öt olyan cég maradt a korábbi ötvenből, amely továbbra sem hajlandó megegyezni a Ganz Híd-, Daru-, Acélszerkezet-gyártó (Ganz Acél) Zrt. jogi képviselőivel - írta pénteki számában a Népszava.

Horváth László, a pénzükért már több mint egy éve küzdő károsultak közé tartozó Artjob Kft. termelési igazgatója a lapnak elmondta: azok a társaságok, amelyek végül megállapodtak a Ganz Acél megbízottaival, általában a számláik értékének csupán a tíz százalékát kapták meg, döntően készpénzben. Anyagban, szerszámban, gépben is kérhettek volna kárpótlást a cégek, ám ezeket a javakat olyan magas áron számította volna be az adós a fizetségbe, hogy alig akadt olyan alvállalkozó, aki ezt elfogadta.

Horváth László elmondta: társaságuk továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy a jogosan kiszámlázott összegnek csupán a tizedét fizesse ki a Ganz Acél, ezért folytatják a jogi küzdelmet a pénzükért. Az igazgató úgy tudja, hogy a napokban csődbiztost jelöltek ki az alvállalkozóit megkárosító társasághoz, így elkezdődhet a felszámolási eljárás.

Ennek azért van jelentősége, mert eddig amiatt nem indulhatott el a vizsgálat csődbűntett gyanújával a Ganz Acél ellen, mert nem kezdődött meg a csődeljárás. Annak ellenére, hogy több károsult még tavaly kezdeményezte az eljárás elindítását.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.