Őszre újabb csomagja érkezik a kormánytól

Nem tartja kritikusnak az elmúlt években tapasztalt forintleértékelődést Varga Mihály pénzügyminiszter, aki szerint az FHB-sztorinál és Spéder Zoltán sorsánál is fontosabb, hogy újabb fázisa következik a takarékszövetkezeti integrációnak.

Négy alapvető iránya van a következő évi büdzsének, de szó sincs arról, hogy a GDP-arányosan számított 2,4 százalékos hiány miatt választási „jellege” lesz a költségvetésnek – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak adott exkluzív interjúban Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, kitartanak a 2016-os növekedési terv mellett, s őszre elkészülhet egy olyan intézkedési csomag, amely a bővülés felgyorsítását segíti elő. Utóbbi azonban nem jelenti plusz költségvetési tételek beiktatását.
A tárca vezetője kifejtette, hogy milyen „szálakat kell még elvarrnia” a ciklus közepén az NGM-ben.

Varga Mihály szerint aránytartó költségvetése lesz az országnak 2017-ben, a legfontosabb jellemzői: a példátlan adócsökkentés, amellyel mérséklődik az alapvető élelmiszerek, az internetszolgáltatások s az éttermi szolgáltatások áfája, és a bankadó is. Ezekkel a döntésekkel 85 milliárd forint marad az emberek zsebében. A lakásépítések, -vásárlások támogatására jövőre 211 milliárd forintot fogunk költeni – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

Mint mondta: a bérfejlesztés területén is lép a kormány, lépésről lépésre tornásszák fel a béreket. Ennek érdekében megegyeztek az egészségügyi dolgozókkal, ezért indították el a kormánytisztviselők felzárkóztatását, és a Nemzeti Adóhivatalnál is elindul az új bértábla bevezetése. Mindeközben folyamatban van a pedagógusok, a rendvédelmi dolgozók és a hivatásos állomány béremelése.

A pénzügyminiszter a lapnak beszélt arról is, hogy őszre újabb, gazdaságélénkítő intézkedéscsomagot készít a kormány, a politikus például az iparfejlesztés különböző területein, a kis- és középvállalkozásoknál lát nagyobb esélyt a gyorsításra. Szerinte a foglalkoztatásban is jelentősek a tartalékaink, s van még mit formálni a képzésben is, továbbá vannak olyan szektoraink, amelyek képesek az erőteljesebb növekedésre, ilyen például a zöldgazdaság, az egészségipar, a specializált gépgyártás vagy éppen a turizmus.

Arra a kérdésre, hogy mikor csökken végre a 27 százalékos áfa, Varga Mihály azt felelte: „előjött többször is, de még általánosan nem aktuális. A 27 százalékos áfa tétele háromezer-ötszáz milliárd forintos bevételt tesz ki a költségvetésben. A közösségi bevételeink legnagyobb részét jelenti, csak nagyon óvatosan lehet ezen a téren lépéseket tenni.”


A takarékszövetkezeti integrációról és az FHB-botrányról Varga azt mondta: „Senki sem gondolhatta azt, hogy a három éve elkezdődött takarékszövetkezeti rendszer konszolidációját egyből le lehet zárni. Szakaszhatárhoz érkeztünk. Az integráció keretei már kialakultak. Hogy az integráción belül mi az optimális és leghasznosabb forma, azt most tudtuk eldönteni. A rendszer hosszú távú működését kell nézni, nem a személyi kérdések a legfontosabbak. A versenyt erősíteni kell az integráción belül is, azaz nem szükséges kizárólagosan a Takarékbanknak centrális banki szerepet adni. Másrészt azt is elfogadtuk a Magyar Bankszövetség és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökeinek felvetéseiből, hogy lehetőség szerint az integráció ellenőrzését is olyan külső felügyelő szerv végezze, amely ezt más pénzintézetek esetében ellátja. Ez pedig a jegybank. Még egyszer mondom: újabb fázisa következik az integrációnak. Hogy ez miként érinti az FHB-t, Spéder Zoltánt, fontos kérdés, de ebből a szempontból másodlagos.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.