Oszkó Péter: a 2013-as büdzsé csak formálisan alkalmas a célok elérésére

Oszkó Péter szerint a jövő évi költségvetés formálisan alkalmas lehet a kormány által kitűzött hiánycél tartására, ugyanakkor a kormány – vélhetően politikai célból – olyan intézkedéseket társított ehhez, amelyek az infláció és a recesszió együttes fennmaradásával és a háztartások fogyasztásának további visszaesésével járnak.

A bruttó hazai termék (GDP) jövőre 0,2 százalékkal, a háztartások változatlan áron számított fogyasztása pedig 1,1 százalékkal esik vissza, ugyanakkor az export 4,4 százalékkal, a vállalati beruházások pedig 1,4 százalékkal nőhetnek – mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány budapesti sajtótájékoztatóján.

Az alapítvány csütörtökön ismertette a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) legfrissebb technikai kivetítését, amelyet a tavaly indított Közös kassza projekt keretében készítették el, és amely bemutatja a költségvetési vita első fázisa és a megszavazott adótörvények alapján kirajzolódó középtávú makrogazdasági és költségvetési pályát. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.