Oszkó elégedett az EBRD-vel

Thomas Mirow, az EBRD elnöke és Oszkó Péter munkamegbeszélést tartott Londonban, amely után a tárcavezető elmondta: hazánk támogatja az EBRD tőkeemelését.

 Munkamegbeszélésen fogadta Londonban Thomas Mirow, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnöke a magyar pénzügyminisztert. Mint a tárgyalás után Oszkó Péter lapunknak elmondta, az egyeztetésen megerősítette, mennyire fontosnak tartja az EBRD szerepvállalását a régióban és Magyarországon egyaránt. Éppen ezért, amikor ez aktuálissá válik, mint a bank részvényese, hazánk támogatni fogja a bank tőkeemelési terveit.

Ami a közeljövő terveit illeti, a bank továbbra is hozzájárul a pénzügyi szektor megszilárdításához és gyorsítja a forrásoknak a gazdasági szereplőkhöz, elsősorban a kis- és közepes méretű vállalatokhoz való megnyitását. Új együttműködési tervként merült fel, hogy a fejlesztési pénzintézet vegyen részt a magyarországi helyközi közlekedés, például a MÁV átalakulásának finanszírozásában. A beszélgetés során természetesen szóba került az általános magyarországi gazdasági helyzet is. Thomas Mirow nehezeknek, de szükségeseknek nevezte a stabilizáció érdekében tett eddigi lépéseket és méltatta a gyors eredményeket. A következő lépés már a növekedés újraindítása, és az ehhez szükséges beruházásoknál Magyarország számíthat az EBRD támogatásaira.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.