Össznépi shoppingolás 57 milliárdért

Elmaradt a várakozásoktól a karácsonyi szezon legforgalmasabb hétvégéjének bevétele: a csütörtöki Hálaadás Napjától vasánapig bezárólag 57,4 milliárd dollárt költöttek ajándékokra az amerikaiak, ez 2,9 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél és négyéves negatív rekordot jelent.

Ráadásul a Fekete Péntek - amikor is a legdurvább árleszállításokkal söprik ki készleteiket az amerikai kereskedők - előbbre jött, hiszen a vásárlási mánia már a Hálaadás Napján kitört. Rengeteg bolt éjjel-nappali üzemmódba váltott, hogy minél többen fordulhassanak meg náluk. Számos kereskedő olyan mélyre szorította le az árait, hogy azzal szinte saját nyereségét tette a vásárlók karácsonyfája alá.

A Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (NFR) előzetes adatai szerint a négynapos shoppingolás 57,4 milliárd dollárt hozott a konyhára. Többen költöttek kevesebbet – állapították meg, utalva arra, hogy ezúttal kétmillióan többen mentek el vásárolni – vagy maradtak otthon és tették ezt meg az internetes kereskedésekben. Összesen 141 millióan hódoltak eme szenvedélyüknek. Az átlagos költés 3,9 százalékkal csökkent, és egészen pontosan 407,02 dollárra jött ki. Az NRF a gyengébb adatok ellenére is optimista, szerinte 3,9 százalékkal többet költenek az idén ajándékokra az amerikaiak, mint egy évvel ezelőtt.

Poonam Goyal, a Bloomberg Industries elemzője szerint a gyengébb forgalom miatt sokan bepánikolnak majd és drasztikus árleszállításokkal próbálják helyre billenteni az üzletmenetet az előttünk álló három hétben. A boltoktól ezúttal távol maradt vásárlók a múlt tapasztalatai szerint abban bíznak – és nem is alaptalanul -, hogy a nagy árkedvezmények nem csak egyetlen napra szorítkoznak, hanem később is ki lehet fogni jó ajánlatokat.

Egyre gyakoribb az is, hogy a vásárlók egyetlen, potom áron vesztegetett terméket céloznak meg és azt veszik meg a Fekete Pénteken, és ez garantált ráfizetést jelent a nagyobb forgalom reményében önköltségi áron vagy az alatt áraikat meghirdető kereskedők számára.

A november-decemberi időszak hozza a kereskedők árbevételének 20-40 százalékát, nyereségük ötöde is az év végi hajrában jön össze. Maga a Fekete Péntek elnevezés is abból ered, hogy a Hálaadás Napjáig a kereskedők zöme mínuszban van, s a mérlegük ezután válik csak pozitívvá. A boltokban és az utcákon hömpölygő tömegek fekete masszát alkotnak, ezzel is magyarázzák az 1966 óta a karácsonyi szezon hagyományos nyitányát jelentő nap elnevezését.

Az idén tovább menetelnek az internetes áruházak, amelyek novemberben a tavalyit 3,1 százalékkal felülmúló, 20,6 milliárd dollár összértékű megrendelést vettek fel a ComScore adatai szerint. A legnépszerbb áruházak sorrendjében pénteken sem történt változás, az interneten feladott rendelések közül az Amazon, az Ebay és a Wal-Mart online áruháza vitte el a legtöbbet. Az Amazon szinte a monitorok elé szögezte vásárlóit a hétvégén azzal a reklámfogással, hogy tízpercenként más-más termékek árát szállította le.

Ma az interneté a terep: a Cyber Monday-n, azaz a nem túl magyarosan hangzó kíberhétfőn ugyanis az online áruházak kínálnak a Fekete Péntekhez hasonló durva árleszállításokat. Múlt pénteken az oline vásárlók átagosan 172 dollárt költöttek az e-boltokban, 18 százalékkal többet, mint tavaly. Az idén is a táblagépek és az okostelefonok voltak a legkeresettebbek, előbbiből 90, utóbbiból 66 százalékkal többre adtak fel megrendelést a Monetate piackutató felmérése szerint. A tabletek mellett a nagy kétátlójú lapostévé volt slágercikk a neten.

A hagyományos boltokan is nagyon ment az iPad, a Best Buy-nál például pillanatok alatt elfogyott a készlet a 299 helyett 249 dollárért árult iPad Miniből. De a ruházati cikkek is jól fogytak, mivel a tapasztalatok szerint az emberek ilyenkor nem csak ajándélvásárlási céllal keresik fel a boltokat, hanem maguknak is beszerzik a szükséges „télire valót”.  

A vásárlási szokások is változóban vannak – derül ki a kereskedők nyilatkozataiból. A válság ráébresztette az amerikaiakat arra, hogy az úgynevezett impulzus vásárlás sokszor értelmetlen költekezést jelent. Erről akkor beszélünk, ha a vásárló meglát valamit és azt azonnal beteszi a kosarába, anélkül, hogy meg lenne győződve róla, hogy valóban szüksége van az adott termékre.

Ehelyett a missziós vásárlás jött a divatba, ami lefordítva inkább a küldetéses, magyar értelemben véve inkább célvásárlásnak fogható fel, amikor is az akciós hirdetésekből öszeállított listával érkezik a vevő a boltba és céltudatosan e termékeket rakja a bevásárlókocsijába, másra nem is kíváncsi. Az amerikai konjunktúra bizonytalansága is óva inti a vásárlókat. 

Ennek pedig makrogazdasági következményei is vanak, hiszen az amerikai fogyasztói társadalom mintapéldánya, ahol a GDP 70 százalékát a belső fogyasztás teszi ki. Az idén az anerikaiaknak már a 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fizetésnaptól fizetésnapig él, szemben az előző évi 61 százalékkal, ami igencsak beárnyékolja a kilátásokat.

Fekete Péntek - kicsit többet is vihettek volna
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.