Összeöntik az állami vízműveket

Összevon három állami vízművet a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT). A döntés értelmében az Észak-magyarországi Regionális Vízművek lesz két másik társaság vagyonkezelője. A változás a munkahelyek számát nem érinti. Hasonló összeöntés a Dunántúlon is megvalósulhat.

A száz százalékban állami Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. vagyonkezelésébe kerül a Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. és a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. állami tulajdonú részvénycsomagja.

– A lépéssel az NVT szándéka az volt, hogy a régióban létrehozzon egy meghatározó piaci szolgáltatót. Így a fejlesztésekről, fejlődési irányokról együtt dönthetnek, ami lényegesen javítja hatékonyságukat és versenyképességüket – mondta lapunknak Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) szóvivője. Hangsúlyozta: bár a vállalatok kihasználják a közös működésben rejlő előnyöket, a lépés nem jár a munkahelyek számának csökkentésével, sőt reményeik szerint idővel még emelkedik is a létszám. A megnövekedett társaság ugyanis új szolgáltatási területekre is eljuthat, ami az alkalmazottak számának növekedését vonná maga után. 

A társaságcsoport kialakításával a vagyonkezelésbe adott regionális vízmű társaságok tulajdonosi szerkezetében nem következik be változás. Az ÉRV Zrt. mint vagyonkezelő, a DMRV Zrt. és a TRV Zrt. mint vagyonkezelés alá vont társaságok önálló jogi személyként, részvénytársasági formában működnek tovább. A változtatás révén a DMRV Zrt. és TRV Zrt. tevékenysége feletti felügyeletet az ÉRV Zrt. látja el – hangsúlyozta Száraz Gábor.

A szóvivő kifejtette, az összevonás azért jöhetett létre, mert a működési feltételek ezt lehetővé tették és az önkormányzatokkal is megtörténtek a szükséges megbeszélések. (A regionális vízmű rendszer kapcsolata megengedte a vízkészlettel való optimális gazdálkodást, a vízelosztás gazdaságos üzemvitelét, a több oldalról történő vízszolgáltatást, a vízhiányos körzetek vízellátásának megoldását.) Hozzátette: a MNV vagyonkezelésében lévő másik két ilyen társaság – a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. és az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. – esetében most vizsgálják, végrehajtható-e hasonló lépés. A DMRV Zrt.-nek például május végéig be kell mutatnia a dunántúli részének leválasztására és Észak-dunántúli Vízmű Zrt.-hez történő áthelyezésére vonatkozó megoldási lehetőségeket. 


- A társaságcsoport megalakulásával a szolgáltatási díjak nem módosulnak – jelentette ki a szóvivő. Kérdésünkre hozzátette: a tőzsdei bevezetés a törvényi előírások miatt nem lehetséges, ám az új cég mérete alapján már közel van ahhoz, amikor egy vállalat esetében egy ilyen döntés szóba jöhetne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.