Ősszel megalakulhat a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet

Várhatóan szeptember elsején megalakul a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

Az agrárügyekért is felelős vidékfejlesztési miniszter ezen a szervezeten keresztül gyakorol felügyeletet a Nemzeti Földalap (NFA) felett. A Nemzeti Földalap visszakerül ugyanis a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz a nemrégiben az Országgyűlés által elfogadott, a Nemzeti Földalapról szóló törvény alapján.

Egy szakértő ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet csak akkor kezdheti meg működését szeptember elsején, ha a köztársasági elnök még júliusban aláírja az NFA-tövényt. Ha az aláírás augusztusban történik meg a szervezet csak október 1-től működhet. A szóban forgó törvény ugyanis a kihirdetését követő második hónap első napján lép hatályba.

A VM közleménye szerint a kormány a Nemzeti Földalap létrehozásával meg kívánja teremteni a magyar közcélú földkészlet-gazdálkodás feltételeit. Továbbá cél az is, hogy a földspekulációt és a zsebszerződésekkel való visszaéléseket meg lehessen akadályozni.

A Nemzeti Földalapba tartozó földeket négy módon lehet hasznosítani: nyilvános pályázaton történő eladással, haszonbérbe vagy vagyonkezelésbe adással, továbbá földcserével.

A földtulajdonosoknak elsőként az NFA-nak kell felajánlaniuk az eladásra szánt földjüket, amelyért a helyben kialakult piaci árat fizeti az alapkezelő.

Az új törvényben így változik az elővásárlási jog sorrendje. Első helyen a magyar állam jogosult élni elővásárlási jogával, hogy a birtokpolitikai irányelveknek megfelelően "piaci szereplőként" tudjon fellépni.

A földpiac aktív szereplőjévé előlépő állam elővásárlási jogának biztosításával létrejön a föld köztulajdona, amelyből tartós, örökölhető földbérleti jogot ad elsősorban a gazdálkodó családoknak, valamint a fiatal pároknak, ha vállalják, hogy letelepednek, gazdálkodnak, és 2-3 gyermeket felnevelnek.

A törvény újraszabályozza a "helyben lakó" definícióját is. Helyben lakónak az a családi gazdálkodó vagy nyilvántartási számmal rendelkező őstermelő vagy egyéni mezőgazdasági vállalkozó magánszemély minősül, akinek a bejelentett lakóhelye legalább három éve azon a településen, illetve 15 kilométeren belüli szomszédtelepülésen van, amelynek közigazgatási területén a termőföld vagy tanya fekszik.

A megkötött szerződés tartalmából nyilvános lesz a szerződő neve, a föld fekvése és helyrajzi száma, az ellenszolgáltatás összege és a fizetési határidő, valamint haszonbérletnél és vagyonkezelésnél a szerződés időtartama is. A nettó 5 millió forintnál magasabb ellenértékű szerződéseket az NFA a honlapján teszi közzé.

Az NFA jogutóda a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, ezért a korábbi szerződéseknél nem kell szerződést módosítani. A Nemzeti Földalapban lévő nagy értékű - 100 millió forint vagy 100 hektár feletti - földterületek hasznosításáról a Birtokpolitikai Tanács dönt - közölte a VM sajtóirodája.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.