Összedöntheti a bankadó a lízingpiacot

A lízingcégek az előzetes egyeztetések szerint mintegy 7,5 milliárd forintos bankadóra számíthatnak, ami akár a lízingpiac összeomlását is okozhatja - hívja fel a figyelmet a Magyar Lízingszövetség szerdai közleményében.

A Lízingszövetség tagjai a 2009-es évet 24 milliárd forint veszteséggel zárták, miközben összesített jegyzett tőkéjük 15 százalékkal, 66 milliárd forintra csökkent. Az adó akár a lízingpiac összeomlását is előidézheti, mivel a piaci szereplők nagy része ezt, illetve a 2011-es hasonló összeget kizárólag az alapító anyacég befizetésével tudná csak teljesíteni, erre azonban kicsi az esély a folyamatos visszaesést produkáló piacon - hangsúlyozza a szervezet.

 

Ismertetik: a lízingcégek által kezelt portfólió 2009-ben 20 százalékkal, 2010 első negyedévében további 10 százalékkal esett vissza, mára alig haladja meg a 2000 milliárd forintot. A szektor a pénzügyi intézmények közül szinte egyedüliként már 2009-ben is veszteséges volt, összesen mintegy 24 milliárd forint negatív eredményt könyvelt el. A lízingpiac jegyzett tőkéje a 2008-as 78 milliárd forintról 2009-re 66 milliárdra csökkent.

A lízingcégek egytermékes szolgáltatókként különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak a beszűkült finanszírozási piacon - hangsúlyozza a szövetség - nem csak az ügyfelek bizalomvesztése, hanem az elmúlt egy évben bevezetett számtalan jogszabályi szigorítás is generálja a folyamatos, 2009-ben mintegy 60 százalékos, 2010 első negyedévében további 50 százalékos visszaesést az új kihelyezésekben.

A csökkenő portfólióra egyre nagyobb arányú veszteségek jutnak, hiszen nő a munkanélküliség, a vállalatok körében pedig a gazdasági visszaesés miatt egyre nagyobb számban fordul elő csődeljárás. A 2009-es értékvesztés több mint háromszorosa az egy évvel korábbi értéknek, a szövetség tagvállalatai körében meghaladja a 85 milliárd forintot - írja a lízingszövetség.

A veszteségeket tetézi, hogy a válság miatt a finanszírozott eszközök - autók, haszonjárművek, ingatlanok - értéke 15-40 százalékkal esett, másodlagos piacaik pedig a csökkenő kereslet miatt beszűkültek.

"A két év alatt mintegy 15 milliárd forint banki különadót a legtöbb tagvállalatunk csak a tulajdonosok által biztosított plusz tőkéből tudja megfizetni. Ehhez konkrét, a lízingszektort helyzetbe hozó intézkedések szükségesek, amikre a folyamatban lévő tárgyalások során egyértelmű ígéretet is kaptunk" - idézi Hordós Zoltánt, a Lízingszövetség elnökét a közlemény.

A bankadó bevezetésével nem csak a lízingcégek kerülnek bajba, a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) is elveszítik legfőbb forráshoz jutási lehetőségüket - hívják fel a figyelmet.

Mindezt egy olyan gazdasági helyzetben, amikor jelentősen nő a csődeljárások száma a kkv-k között: 2008-ban 16 százalékkal, 2009-ben további 29 százalékkal - jegyzik meg.

"A szövetség az elmúlt négy évben számos javaslatot dolgozott ki a hazai kis- és középvállalkozások helyzetének javítására, az uniós támogatások hatékonyabb felhasználására, a lízing versenyhátrányának megszűntetésére. Ezek közül néhány megvalósult, számos fontos elem azonban nem. Azt várjuk a kormánytól, hogy az eszköz alapú finanszírozás Magyarországon is elfoglalhassa méltó helyét a pénzügyi szolgáltatások körében, ez hozzásegítené az országot a gazdasági válságból való kilábaláshoz" - tette hozzá az elnök.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.