Összeállt Matolcsyék nemzeti tizenegye

A Nemzetgazdasági Minisztériumban önkényesen megválogatják, mely újságírói kérdést méltatják válaszra. A feleletekben sincs köszönet.

Az új idők jegyében telt a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) második virtuális államháztartási tájékoztatója. Továbbra is a semmitmondás jellemzi a tárca válaszait. Új elemmel is bővült a paletta: a minisztériumban kényük-kedvük szerint válogattak a feltett kérdések között. Többet egyszerűen figyelmen kívül hagytak.

Végül 11 kérdésre született válasz - reméljük, nem a miniszterelnök futball iránti elkötelezettsége határozza meg az egyes tárcák kommunikációját. Erre az önkényes gyakorlatra élő tájékoztatón nem lenne módja a minisztériumnak - ez is magyarázza, miért bújik az NGM az internet arctalansága mögé.

Lapunk munkatársának egyik kérdését is elnyelte az NGM elektronikus szemétládája. Arra lettünk volna kíváncsiak, miért ütött több mint 22 milliárd forintos lyukat júliusban a büdzsén a társasági adó: ekkora összeggel többet fordítottak ugyanis az előző hónapban a kelleténél nagyobb adóbefizetés visszautalására, mint amennyi befolyt ebből az adóból.

Egy éve is negatív volt az egyenleg (több mint 9 milliárdot jelentett ez akkor), ám akkor a társasági adóbefizetés és bevallás május végi határnapja hétvégére esett. Vagyis naptár szerint júniusban futottak be a bevallások, ezért az elszámolások csúszva indultak.

Ezt ismerte el legutóbb a nemzetgazdasági tárca is: 2010 júniusáról szóló tájékoztatójában jelezte, hogy idén a bevallási határnap hétköznapra esett. Emiatt már a júniusi elszámolásokban jelentkezett a visszautalások hatása. Ehhez képest lett jóval rosszabb az egy hónappal későbbi, júliusi egyenleg, holott ekkorra már nagyjából ki kellett volna futnia a kiutalásoknak.

Ennek hátteréről, illetve az augusztusi folyamatokról tettünk fel írásban kérdéseket a tárca helyettes államtitkárának, a válaszadásra kijelölt Bathó Ferencnek. Kérdésünk azonban nem kapott helyet a 11 válaszra méltónak tartott megkeresés között.

Szerettük volna megtudni azt is, hogy áll a 29 pontos akciótervben meghirdetett 120 milliárd forintos megtakarítás végrehajtása a közszférában. Erre - pontosabban valami hasonlóra - választ adott Bathó, bár magára a kérdésre nehezen ismertünk rá, mert valaki átfoglalmazta a minisztérium stábjából, tompítva annak élét.

A válaszban egyébként szintén nem volt köszönet: megtudtuk, hogy a kormányhatározatnak megfelelő ütemben zajlik a megtakarítás végrehajtása, folyamatban van a jutalomkifizetési stop, megbízási szerződések felülvizsgálata, eszközbeszerzések áttekintése (utóbbit egyébként egy másik válaszában foglalta össze a helyettes államtitkár, amint arra utalt is a nekünk szánt válaszában).

Lapunk ennél jóval konkrétabb kérdéseket tett fel, a személyi, a dologi és a beruházási kiadások megkurtításának ütemezéséről, illetve arról, a 120 milliárd keretében eddig hány dolgozónak mondtak fel a közszférában, és hányra vár még hasonló sors.

Azért volt megnyugtató része is a tájékoztatónak: Bathó Ferenc talán már alvás közben is képes lenne begépelni, hogy a tárca kitart a 3,8 százalékos idei hiánycél mellett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.