Országos hálózatot szervez az Arzenál-csoport

Kiválik a Reálból és Arzenál Élelmiszer néven új élelmiszerláncot indít az Arzenál Kft. – értesült a gazdaság.hu. Az Arzenál nyereséges, az idén várhatóan 500 milliót meghaladó csoportszintű eredménnyel zár. Az Arzenál tulajdonosi köréhez tartozó egyik cég annak idején átvilágította az Interfructot, de mivel menthetetlennek ítélte, elállt a reorganizációs szándékától.

Csütörtökön látott napvilágot a hír, amely szerint kiválik a Reál-csoportból az ország középső részét lefedő Arzenál Kft. Az Arzenál tájékoztatása szerint a cég 2010-ben került jelenlegi tulajdonosaihoz.

Az Arzenál Kft. egyik tulajdonosa, Antal László elmondta: az új menedzsment rendbe tette a cég mérlegét – az ehhez kapcsolódó egyszeri leírások és céltartalékképzés vezetett a tavalyi veszteséghez – és új üzletpolitikát dolgozott ki, amelynek előnyeiről meg kívánta győzni a Reál-csoport többi tagját is, ám ez nem járt eredménnyel.

A Reálból való kiválás okairól szólva Antal László kijelentette: a fő probléma szerinte az volt, hogy a Reálban a döntéshozatali rend nem tükrözte az egyes regionális cégek – a Reál eddig nyolc regionális cégből épült fel – közötti erőviszonyokat. A Pest és Fejér, Somogy, Tolna, Nógrád és Baranya megyében jelen lévő Arzenál a Reál forgalmának több mint harmadát adta, ám a kétharmados döntéshozatali rendben nem tudta érvényre juttatni saját stratégiai elképzeléseit.

Az Arzenál a Reálnál jóval kevésbé központosított működésben, a helyi egységeknek önálló beszerzési lehetőséget is biztosító rendszerben látja a jövőt, ám mivel ezt az elképzelésüket nem tudta a Reál-csoporton belül érvényesíteni, a kiválás mellett döntött. Feszültséget okozott az is, hogy az Arzenál már korábban, a hálózaton belül is több termékcsoportban saját beszerzést folytatott.

Antal László szerint a saját kiskereskedelmi hálózattal 6 megyében jelen levő Arzenál országos hálózattá kíván fejlődni. Elmondta: az elmúlt héten több olyan független kereskedő jelezte csatlakozási szándékét, aki korábban nem kötelezte el magát egyetlen lánc mellett sem, de emellett az immáron konkurenssé váló Reál mellett a versenytársaktól is számítanak az Arzenálhoz csatlakozó kereskedőkre.

Az Arzenál-csoport ma közvetlenül 900 főt foglalkoztat, emellett Pécsett és Budapesten (összesen) 25 ezer négyzetméteres logisztikai bázissal rendelkezik, ahonnan nemcsak 60 saját és 240 franchise-partnerét látja el áruval, hanem több száz független boltot is.

Az Arzenál Reállal való szakításáról szóló első írásunkban megírtuk, hogy az Interfruct csődje idején a cash and carry társaság körül az akkori információk szerint feltűnt Antal László egyik érdekeltsége, a Montan Kft., illetve annak cége, a Naponta Kft. Antal ezzel kapcsolatban határozottan kijelentette, cégének semmiféle köze sem volt az Interfruct csődjéhez. A valóság az, hogy a Montan Kft. és az erre a célra létrehozott projektcég, a Naponta megvásárlás és reorganizáció reményében valóban átvilágította az Interfruct gazdálkodását, de a céget menthetetlennek ítélte, ezért elállt szándékától.

Az Arzenál tehát kívülálló maradt az Interfruct-sztoriban, így soha egyetlen döntést sem hozott az Interfruct-ügyben feltűnt cégeknél vagy azokkal kapcsolatban. Minden olyan közlés, amely kapcsolatba hoz bennünket ezzel a történettel, hamis, és alkalmas az Arzenál jó üzleti hírnevének megsértésére, az ezt terjesztőkkel szemben a jövőben minden szükséges jogi lépést megteszünk – figyelmeztetett Antal László.

Mint emlékezetes, a lényegében ellehetetlenült és hitelképtelenné vált Interfructot az addig tulajdonos SCD 2008 elején egy ciprusi off-shore cégnek, a Calslane-nek értékesítette. Az ismeretlen tulajdonosi körű Calslane által megbízott ügyvezetés az Interfruct-hálózat reorganizációját ígérte, ám az újjáindítás nem sikerült, és 2008 őszén az Interfruct felszámolás alá került. A társaság után végül 36 milliárd forint követelés maradt, a cég megmaradt vagyonelemei ennek töredékére sem voltak elegendőek, ahogy a dolgozók bérköveteléseit is közpénzből, az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően a bérgarancia-alapból kellett rendezni.

Antal szerint nem igaz, hogy közte, illetve érdekeltségei és az SCD között együttműködés, érdekazonosság, közös cégstratégia lett volna. Antal kijelentette: közte és az SCD között alkalmi üzleti kapcsolat volt – ilyennek számított a 2007-es Cédrus Lakópark is, ahol Antalék cége a kivitelező csődje után ellehetetlenült projektet vette át a hitelező pénzintézet kezdeményezésére és támogatásával. A reorganizációra szakosodott Montan a peres ügyeket lezárta, az ingatlanokat értékesítette, a projektet pedig végül nyereségesen lezárta – állította Antal.

A Montan Vagyonkezelő vállalatok irányításával, átvilágításával, átalakításával és sok esetben reorganizációjával is foglalkozik – mondja Antal, megemlítve, hogy az Interfruct feltámasztásához létrehozott, ám végül akkor tényleges tevékenységet nem végzett Naponta Kft. idén a felszámolás alatt lévő Cerbona Kft. eszközeit és dolgozóit vette bérbe, illetve át, majd most újra gyártja és visszavezette a már kilistázott Cerbona extrudált termékeket az élelmiszerpiacra.

Antal László szerint az Arzenál Kft. stabil, kiemelkedő jövedelmezőségű cég, tavalyi negatív eredménye abból keletkezett, hogy a tulajdonosváltás során az új menedzsment részben átértékelte készleteit, céltartalékot képzett és változtatott a társaság számviteli politikáján. A cégbírósági mérlegből nem derült ki, és a társaság partnerei sem tudják, hogy a cég automatikus, de pénzügyi soron megjelenő bevétele a Reál-központtól évente visszajuttatott forgalomarányos osztalék, (2010-ben is) így az azzal korrigált üzemi eredmény plusz ötmillió forint volt. Antal László hangsúlyozza, hogy az Arzenál az idén 300 millió forint feletti adózás előtti, és 500 millió forint feletti csoport szintű eredménnyel zárja az évet, ami megfelel a 2000-től 2009-ig tartó eredményességi trendeknek, az Arzenál működését ismerő, finanszírozó pénzintézetek is támogatásukról biztosították a cég stratégiai terveit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.