Oroszországban jelentősen csökken a kőolaj exportvámja

Az olajtermelők nyomására Oroszország drasztikusan csökkenti a jövő év elejétől a kőolaj exportvámját. A kitermelők azzal fenyegetőztek, ha a lépés elmarad leállítják a szállításokat.

Az orosz kormány jelentősen csökkenti januártól a kőolaj exportvámját. Az év elejétől az új tarifa 119,1 dollár lesz tonnánként, ami 38 százalékos visszesést jelent a jelenlegi 192,1 dollárhoz képest – mondta egy kormánytisztviselő a Reuters hírügynökségnek. Oroszország a világ második legnagyobb olajtermelője. Az export azonban veszteségessé vált, mert az energiahordozó árának a jelentős csökkenése mellett nem változott a magas exportvám.

Az orosz pénzügyminisztérium korábban kéthavonta vizsgálta felül az exportvámot. Ezzel a gyakorlattal novemberben hagyott fel a minisztérium, és most már havonta változtat a szinten. Erre az olajtermelők nyomása miatt kényszerült. Az ágazati cégek ugyanis kilátásba helyezték, hogy ha a kormány nem lép az exportvám kérdésében, akár le is állíthatják a veszteségessé vált olajkivitelt.

Oroszország napi 3,7 millió hordó kőolajat szállított a nemzetközi piacra novemberben a Transneft vezetékhálózatán, 12 százalékkal kevesebbet, mint októberben. Az orosz olajtermelés napi átlagban 9,82 millió hordó volt a múlt hónapban, 0,4 százalékkal kevesebb, mint az előző  hónapban. Ezzel az első tizenegy hónapban Oroszország kőolajtermelése napi átlagban 9,79 millió hordó volt, összesen 447,364 millió tonna, 0,5 százalékkal kevesebb a tavalyi első tizenegy havinál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.