Óriásüzlet a német mobilpiacon

Carlos Slim mexikói multimilliárdos is áldását adta a résztulajdonában lévő E-plus mobilszolgáltató eladására, így már eggyel kevesebb akadálya van annak, hogy a spanyol Telefonica válhasson a legnagyobb német mobilszolgáltatóvá.

A Telefonica német leánycége, amely az O2 mobilszolgáltatót üzemelteti, ugyanis fúzióra lép az E-Plus-t birtokló holland KPN helyi érdekeltségével egy 8,55 milliárd euró értékű ügylet keretében. Ebből ötmilliárd euró a vételár, amit a KPN kézhez kap. A mexikói multimilliárdos - America Movil nevű társasága révén – résztulajdonos a KPN-ben, s a megegyezés értelmében meg fogja szavazni az ügyletet, melynek keretében a KPN a készpénz mellett 20,5 százalékos részesedést szerez a Telefonica és a KPN közös német cégében.

A korábbi ajánlatot Slimék egyébként azért nem fogadták el, mert kevesellték a felkínált 17,6 százalékos részvénycsomagot. A Telefonica rátett félmilliárd eurót, ezzel azonban a Bloombergnek nyilatkozó szakértők szerint túl nagy kockázatot vállal, mert értéke felett fizet az E-Plus-ért, és ezt a részvényesek sem veszik majd jó néven. Ennyit már nem ér meg, hogy a Telefonica a német piac legnagyobb mobilszolgáltatójá váljon - állítják.

Egyelőre késik a reakció, a madridi tőzsdén - a pénteki záróárhoz képest - 0,6 százalékkal jegyezték magasabban a Telefonicát. A szolgáltatást az 02 márkanéven folytató új cég a márciusi statisztika szerint 43 millió egyéni előfizetővel rendelkezik, azaz jócskán túlnő a Deutsche Telekom 37, illetve  a Vodafone 32,4 milliós táborán. Amennyiben a bevételt vesszük alapul, mindkét rivális megelőzi az E-Plus-O2 duót.

A fúzió 2014 közepén zárulhat, függően a német és az uniós versenyhatóságok rugalmasságától. A párhuzamosságok felszámolásától 5-5,5 milliárd eurós megtakarítást remélnek a felek.

Emmanuel Carlier, az ING Groep elemzője szerint ezek után annak sem lesz különösebb akadálya, hogy a világ második leggazdagabb emberének számító Slim teljesen maga alá gyűrje a KPN holland anyavállalatát is, amelyre az America Movil közbeiktatásával 7,2 milliárd eurós ajánlatot tett. A KPN-nél működő, a cég függetlensége felett őrködő bizottság ugyanis az E-Plus mobilszolgáltató sorsának megfelelő rendezését szeretné látni, mielőtt zöld utat adna a mexikóaik felvásárlási kísérletéhez.

Most, hogy Carlos Slim egyértelműsítette álláspontját, a bizottság engedékenyebb lehet a hatalomátvétel kérdésében. Az America Movil egyébként részvényenként 2,40 eurót kínál a KPN tulajdonosainak, hogy jelenlegi, harminc százalékos pakettjét az ominózus ötven százalék fölé emelhesse. A KPN piaci értéke jelenleg 9,9 milliárd euró, az amszterdami tőzsdén jegyzett 2,32 eurós árfolyama alapján. 

Carlos Slim mexikói mobilkirály, a világ egyik leggazdagabb embere.
Carlos Slim Helú félmillió embernek ad munkát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.