Óriási összegeket szed be Budapest a közterületek bérbeadásából

A területeket legtöbbször fesztiválokra, szabadtéri rendezvényekre veszik igénybe, a négyzetméterárak tizenegy forinttól ötezerig is terjedhetnek. A legfrekventáltabb helyen lévő V. kerületnek tavaly bruttó 366 milliót forint nyeresége származott ebből.    

A fővárosi közterületek hasznosítása sem kevésbé jövedelmező, évente több mint másfél milliárd forintja származik ebből a Fővárosi Önkormányzatnak – írja a Világgazdaság. Az V. kerület egyébként tavalyelőtt sem járt rosszul: akkor 382 millió forint jött össze az itteni bérbeadásokból.

A többi kerület közterület-használatáért tavaly 1,303 milliárdot, 2014-ben pedig 1,192 milliárd forintot fizettek ki. A Sziget Fesztivál szervezői tavaly nettó hetvenmillió forintért, 2014-ben pedig nettó ötvenöt millió forintos összeg ellenében használhatták a Hajógyári-szigetet.

Az árak a következőképpen alakulnak: egy belvárosi kulturális és sporteseménynél általában egy négyzetméter ára hatvannégy forint, de ha ez kiemelt területen van, akkor már száznégy forintnál járunk. Az ár a céltól és a rendezvény céljától függ, ha kereskedelmi, szórakoztató tevékenység is társul hozzá, több mint háromezer forintra is emelkedhet az összeg.

A fővárosban többek között a Bajcsy-Zsilinszky út, a Szent István körút és a Múzeum körút is igen népszerű helyszín. A legkeresettebb területek azonban a Városháza parkban, az Erzsébet téren és a Vörösmarty téren találhatóak, az ide kiadható engedélyek számát csökkentették. Engedélykérelmekből viszont van bőven, számuk nem változott jelentősen az elmúlt években. Tavaly például 179 kérelmet utasítottak el csak az V. kerület fővárosi tulajdonú közterületeinek esetében. Az okok között általában közlekedési, városképi problémák szerepelnek, esetleg a helyszín telítettsége miatt nem engedélyezték a rendezvényt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.