Orbánhoz egészen közel került a közgépes vezér

„Megtették, amit megkövetelt a haza” – e szavakkal köszönte meg a szolnoki stadiont építő vállalkozók munkáját ma a miniszterelnök.

A szolnoki stadionavatás külön érdekessége, hogy azon a miniszterelnök hosszú idő után először találkozott nyilvános eseményen korábbi bizalmasa, Simicska Lajos üzlettársával, Nyerges Zsolttal, aki szintén ott volt az eseményen,és a megjelent fotók tanúsága szerint elég közel álltak egymáshoz. A hvg.hu beszámolója szerint a miniszterelnök azt is kijelentette, hogy „a nézeteltérések félretételével” mindenki sikeresebb lehet.

Az MTI híradása szerint avató beszédében Orbán elmondta: a komplex stadionfejlesztési program összköltsége több mint 2 milliárd forint volt, amelyből a stadion építése 1,2 milliárd forintot tett ki. Ebből a klub, a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. mintegy 600 millió forintot teremtett elő, a többit a tao-rendszerből - a társasági adóból befolyó forrásból - biztosították, az állam pedig 400 millió forinttal támogatta a beruházást a nemzeti stadionfejlesztési program keretében.

A miniszterelnök a kormány nevében köszönetét fejezte ki a szolnoki vállalkozóknak, akik megtették, amit megkövetelt a haza. Majd felidézte, hogy a megújult stadion helyén korábban az „országot megviselő szocializmus maradványa” volt látható - betontörmelékek, elhagyatottság, pénztelenség, gyakran gondatlanság bizonyítékai -, mindezen sikerült a városnak túllépnie.

Orbán szerint: nem elegendő álmodozni, tudni kell, miben vagyunk jók; a magyar nemzet nemcsak a tudományokban, művészetekben jeleskedik, hanem a sportban elért eredményeire is büszke lehet. A mindennapos testnevelés bevezetése óta jelentősen megnőtt az egészségükkel többet törődő gyermekek és családok száma. Az egészség megóvása a megelőzésnél kezdődik, és ha azt akarjuk, hogy erős, jó jellemű fiataljai legyenek hazánknak, akkor költeni kell a sportra - hangsúlyozta.

A magyarok világklasszis sportolókkal büszkélkedhetnek, miért kellene ennél kevesebbel beérnünk a jövőben?- tette fel a kérdést Orbán Viktor. Taps fogadta a miniszterelnök bejelentését, hogy ha egy újabb műfüves pályának helyet találnának a helyiek és a kezdeményezés mellé állnának, a kormány támogatná az elképzelést. „Ha mi magyarok hajlandóak vagyunk félretenni az ellentéteinket, elővenni a jobbik énünket, együttműködni, akkor világraszóló eredményeket érhetünk el” – zárta ünnepi beszédét a miniszterelnök.

Az ünnepélyes megnyitón ott volt a Közgép-elnök Nyerges Zsolt, aki egyben a Szolnoki MÁV FC tulajdonosa és Simicska Lajos üzlettársa is. Vele hosszú idő után először találkozott nyilvánosan Orbán Viktor, akit ez láthatóan cseppet sem zavart, sőt, igen jókedvűnek tűnt Nyerges Zsolttal együtt. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.