Orbánék atomálmai
Számos meglepő kitételt találhat a kormány honlapján - kissé eldugva - közzétett 2030-ig szóló úgynevezett "Nemzeti Energiastratégia" vitairatában az, aki örömét leli több százoldalas koncepciók böngészésében. Az anyag társadalmi vitája még vasárnapig tart, azaz hivatalosan addig lehet véleményt fűzni hozzá. Az irat jelen fázisában "a Kormány és a Minisztérium álláspontját nem tükrözi". Ezt nem is merjük feltételezni: az ismeretlen szerző bizonyára csak úgy felskiccelte, az illetékes nemzeti fejlesztési tárca meg kiadta, hogy legalább legyen min vitatkozni.
Hát lesz min. A NOL egyelőre kifejezetten az atomenergiával kapcsolatos megállapításokat veszi górcső alá, természetesen a többi energiahasznosítási móddal összevetve. Az atomtéma amúgy is "forró", de a vitaanyag még így is számos meglepetéssel szolgál.
Kezdjük azzal, amit tudunk, illetve tudunk, hogy nem tudunk. Jelenleg a Paksi Atomerőmű adja a magyarországi áramtermelés több mint 40 százalékát. 2 ezer megawattos (MW) beépített kapacitása viszont csak mintegy 20 százaléka az összes többi erőműének. Vagyis Paks jóval többet "megy", mint a többiek. Ennek az az oka, hogy egy atomerőmű termelését nem szerencsés fel-le rángatni. Vagyis az a legjobb, ha éjjel-nappal csúcsra jár. (Ennek jelentőségére később visszatérünk.) Közhelyszerű atompárti érv, hogy az atomerőmű adja a legolcsóbb áramot, és termelés közben gyakorlatilag nincs károsanyag-kibocsátás. Erre jön az ismert atomellenes replika, miszerint a komoly társadalmi kárral fenyegető atombaleset elkerülésére tett intézkedések jóval megemelhetik a tényleges árat.
Az előző parlament 2009-ben MSZP-Fidesz-konszenzussal hozzájárulását adta az atomerőmű kapacitásának megduplázásához. Azóta is vita tárgya, hogy ez a - nem túl megalapozott, hangsúlyozottan elvi - nyilatkozat mire teremt alapot és mire nem. A jelek szerint nem csak hangulati elem, mivel erre hivatkozva gőzerővel zajlik a különböző bővítési koncepciók gyártása a Paksi Atomerőművet birtokló állami Magyar Villamos Művek (MVM) és a kormány berkeiben. Mi több, a Fidesz-képviselőkben és a kormány tagjaiban ez oly erős kötődést szült, hogy a fukusimai atomszerencsétlenség óta is rezzenéstelenül kitartanak a bővítési tervek mellett. Ugyanakkor jogilag a kormány erre még nem mondott áment. Annál is kevésbé, mert a várható költségekről, illetve ennek adófizetői vonzatáról az illetékesek mélyen hallgatnak. A Gyurcsány-kormánnyal ellentétben, amely egyszerűen megígérte, hogy a bővítéshez nem kell egyetlen adófizetői forint sem.
A kiegyensúlyozottságot sugallni igyekvő vitaanyag hat különböző jövőképet vázol fel Magyarország számára, melyek eltérő mértékben alapulnának a különböző energiahordozó-fajtákra. Ebből kettő nem számol a paksi bővítés lehetőségével, de az anyag "sőt"-ös kitételeiből érezzük, hogy ezek csupán a figyelmet a fő elképzelés irányába terelni hivatott üzenetek. Mindkét esetben nagyobb arányú megújulóenergia-termeléssel számolnak. A józan középút érzetét keltve három pontban is az atomerőmű bővítését veszik alapul, különböző megújulóenergiás illetve részben szénalapú jövőképpel vegyítve. A mellékelt táblázatokban egy-egy ezer MW-s blokk 2025-ben és 2030-ban lépne életbe, noha a bővítés hívei továbbra is 2020-ra teszik az első blokk átadását.
Hatodik lehetőségként viszont megjelenik a másik "szélsőség" is. Eszerint a magyar kormány 2038-tól további 2 ezer MW-nyi atomblokk létesítését tervezi, mégpedig - többször megismétlik - "új telephelyen". Költségbecslésekkel alátámasztott érvelésük szerint ugyanis 2037-re a most működő paksi blokkokat az élettartamhosszabbítást követően már tényleg be kell zárni. Új telephely kialakításával azt érnék el, hogy a villamosenergia-termelésből tartósan nem a mai 2 ezer MW, hanem ennek duplája lenne atom-alapú. Így a hazai termelésnek már nem 40, hanem 60 százaléka származna maghasadásból. (Arra az esetre, ha mondjuk időközben az atomerőműnél kedvezőbb energiatermelési mód terjedne el, nem közölnek kivezetési tervet.) Az anyaghoz mellékelt "gazdasági hatáselemzés" - melyet az első Orbán-kormány energiahivatali vezetője, Kaderják Péter által irányított Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) jegyez - egy táblázatban az első 2 ezer megawatt árát 1931, a másodikét 1906 milliárd forintban állapítja meg. Ez jellemzően magasabb becslés, mint amit az MVM eddig nyilvánosságra hozott.
Hogy ezt a hatalmas summát honnan kerítik elő, sem a központi anyag, sem a mellékletek nem vázolják. Általánosságban elhangzik, hogy lényeges az állami szerepvállalás, mint ahogy elméletben a legfontosabb a biztonság - nem kerülgetik a Fukusima-témát sem -, illetve természetesen kiemelt cél a minél nagyobb "társadalmi elfogadottság". Szintén megjegyzik, hogy az atomerőműveknek tipikusan nagyon magas a beruházási költségük, utána viszont olcsóbb az üzemeltetés. A Nemzeti Energiastratégia tervezetében a gazdasági alapokról mindössze az az, így lényegében értelmezhetetlen mondat található, hogy "a beruházások megtérülése érdekében meggondolandó akár a kereszttulajdonlás is". A dodonai fogalmazásnak megvan az oka. Számos környező atomerőmű épül ugyanis magáncégek bevonásával, de egy ilyen lépés az energiaszektor külföldi befektetői ellen rendszeresen kirohanó Fidesz kapcsán legalábbis kérdéseket vetne fel. (Bár az Orbán-kormány bizonyára ehhez is találna ideológiát.)
Habár a szintén mellékelt környezeti hatáselemzés tartalmára nem térhetünk ki (Munkaváltozat! Nem idézhető és nem hivatkozható!), az atomerőmű-bővítésnek van egy talán még komolyabb, ugyanakkor ritkábban tárgyalt vetülete. Az anyagok áttanulmányozása után sem egyértelmű ugyanis, hogy mi a szakmai alapja egy ekkora beruházásnak. Gyakorta elhangzó érvek, hogy a hazai erőműállomány elöregedett, cserélni kell, az áramfogyasztás pedig nőni fog. Ezek ugyanakkor az energialobbi évtizedes zsolozsmái, melyeket tények egyelőre nem támasztanak alá: a villamosenergia-fogyasztás hullámzott (nemcsak a válságnak, hanem remélhetőleg a hatékonysági beruházásoknak is köszönhetően), a régi erőművek végkimerülésig füstölnek (már a rendelkezésre állási díjért is megéri), és a könnyű pénzt ígérő úgynevezett KÁT-rendszer néhány év alatt több mint ezer MW-nyi kis áramtermelő egység létesítésére ösztönzött.
Van egy még fontosabb, remélhetőleg nem túl elvont ellenérv is. Mint fentebb említettük, az atomerőmű éjjel-nappal nagyjából hasonló teljesítményen üzemel. Ebből következik, hogy éjjel árama szinte eladhatatlan - emiatt is vásárolhatunk olcsóbban "éjszakai" áramot. Kétségtelen, hogy az újabb atomerőmű-típusok visszaszabályozhatóak, de ez mégsem olyan szerencsés, mint az eleve erre tervezett gázerőművek. Kérdés: minek nekünk olcsó nappali áram, ha éjjel a cég esetleg hatalmas ráfizetéssel tud csak megszabadulni tőle? Hogy lehet így megtérülést számolni? Főleg, ha a környező országokban tervezett atomerőművek is mind megvalósulnak. Habár ezeket a kérdéseket az anyagok ilyen összefüggésben nem vetik fel, válaszokat ugyanakkor igyekeznek formálni - még ha ez a munkaanyag talán legszürreálisabb része is. A tervezet írói szerint a megtérülés érdekében a környező országokban épülő atomerőművekkel "meggondolandó akár a kereszttulajdonlás, illetve közös tulajdonlás is". Mondanunk sem kell, ilyen még csírájában sem alakul. Szintén kitérnek arra, hogy az így termelődő hatalmas árammennyiséget valamilyen formában tárolni lehetne. Ennek egyelőre egyetlen ésszerű formája az úgynevezett szivattyús-tározós erőmű (ami az éjjeli árammal felszivattyúzza, nappal pedig lezúdítja az így áramot termelő vizet), de ez Magyarországon a környezetvédők ellenállásába ütközik. Az anyag készítői felvetik, hogy a magyar atomblokkok e tekintetben közös üzemre állhatnának osztrák, szlovák vagy bosznia-hercegovinai tározós erőművekkel. Ez ésszerű javaslat, de a térségi együttműködés még nem áll ezen a szinten.
A "vád" kivédésére mégsem ez a legmegdöbbentőbb ötlet. Az éjjel hatalmas mennyiségben keletkező felesleges áramot a tervezet írói "a közlekedés illetve fűtés/hűtés kívánatos elektrifikációja" útján kívánják levezetni. Nézzük sorjában. Ezt a hatalmas mennyiséget aligha lesz képes felszívni néhány új vonat, troli vagy villamos. Ehhez bizony hatalmas mennnyiségű elektromos személyautóra lesz szükség (az Elműnél már meg is tekinthető belőle néhány prototípus). Természetesen mostantól a klímaberendezésre sem áramzabáló, az ellátórendszert veszélyeztető főgonoszként, hanem enyhet adó házi masinaként tekintünk (de persze csak éjjel). És felkélszülhetünk arra is, hogy a kormánypropaganda kidobatja velünk a nagy nehezen beszerelt gázkonvektort, esetleg cirkót, és helyette ismét a régi jó villanyrezsó, villanybojler vagy hőtárolós kályha használatára buzdít. De persze szintén kizárólag éjjel. Ahogy szép új atommeghajtású villanyautónkat is csak lámpaoltás után lesz szabad feltankolni.
Az atomerőmű kisebb-nagyobb arányú bővítése - a tisztes próbálkozások ellenére - tehát egyelőre szakmailag nem látszik megalapozottnak. Mindez arra utal, hogy a Fidesz-MSZP valójában nem emiatt, hanem egész más okokból szeretne bővíteni. De ez már a politika, az állam és a magánszféra anyagi ügyeihez vezet. És akkor inkább villany leó.
Gazdasági kockázatokról - az egyik háttértanulmány függelékében
"A nukleáris beruházások állami erőltetése azt vonta maga után, hogy a projektek gazdasági megalapozottságát és a lehetséges kockázatokat nem mérték fel kellőképpen. Az új kormányok elődeik nagyvonalú vállalásait és állami támogatásra vonatkozó ígéreteit többnyire visszavonni kényszerültek, a nagy, de kevéssé tőkeerős állami vállalatok önrészük biztosítására képtelennek mutatkoztak, a stratégiai befektetők pedig mindezek láttán gyakran visszaléptek a projektekből. Az ambiciózus tervek a versenyző, vagy egymást kizáró projektek veszélyét sem mérlegelték kellőképpen. A projektek elhúzódásával párhuzamosan a várható beruházási költségek jelentősen megnőttek." (REKK: A Nemzeti Energiatratégia 2030 Gazdasági Hatáselemzése, 2. függelék - Nukleáris projektek Közép-Kelet Európában, tanulságok/3 - váratlan kockázatok, 103. o.)
