Orbán: a távhő árának is csökkennie kell

A tízszázalékos gázárcsökkentést a távhődíjakon is át kell vezetni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Salgótarjánban, ahol az önkormányzati adósságrendezésről és a nógrádi megyeszékhely problémáiról tárgyalt.

A város fideszes polgármesterével, Székyné Sztrémi Melindával közös sajtótájékoztatón a kormányfő kijelentette: el kell érni, hogy a távhőszámlák összege is legalább tíz százalékkal csökkenjen 2013. január 1-jétől. A kabinet múlt héten döntött arról, hogy jövő év január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára.

Orbán Viktor azt mondta, természetesen tudja, hogy a gáz- és a villamosenergia-szektor befektetői veszteséget fognak elkönyvelni az árcsökkentés miatt, "na de vannak ebben az országban még pármilliónyian, akik az elmúlt években veszteségeket szenvedtek el". A válságban mindenkinek viselnie kell valamit a terhekből - hangsúlyozta.

A mostani tízszázalékos rezsiköltség-csökkentés egy hosszabb folyamat első állomása - jelezte, hozzátéve, hogy Magyarországon a megélhetési költségek a fizetés akkora hányadát viszik el, ami párját ritkítja Európában. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy hitel- és adósságmentes város lehet 2014-ben Salgótarján. A megyeszékhely - idézte fel - azon kevés városok közé tartozik, amelyek már adóssággal léptek át a tanácsrendszerből az önkormányzati rendszerbe. Mint fogalmazott: a cél az, hogy Salgótarján úgy tervezhesse a 2014-es költségvetését, hogy abban az évben az adóssága utolsó forintjaitól is megszabadul.

Emlékeztetett, hogy három fronton zajlik az adósság elleni harc: az egyik az államadósság-csökkentés, a másik a családok megsegítése - amellyel kapcsolatban az árfolyamgát igénybevételére buzdított -, a harmadik pedig a helyhatóságok adósságkiváltása. Megjegyezte, az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságkiváltása nem haladja meg a százmilliárd forintot.

A kormányfő azzal indokolta salgótarjáni látogatását, hogy a nógrádi megyeszékhely is azon volt szocialista iparvárosok közé tartozik - hasonlóan például Komlóhoz és Dunaújvároshoz -, amelyeket "általában kézlegyintéssel szoktak elintézni", mondván, menthetetlenek. Ő azonban úgy látja - folytatta -, hogy éppen ezek a városok jelentenek igazi mutatványt, vagyis ha ezeken a településeken sikerül érzékelhető eredményt elérni, akkor kijelenthető, hogy "csináltunk valamit, amire érdemes odafigyelni".

A salgótarjáni öblösüveggyártás esetleges kormányzati támogatásával összefüggő kérdésre válaszolva szólt arról is, a kabinet dolgozik azon, hogyan tudna pénzügyi lehetőséget teremteni azoknak a magyar vállalkozásoknak, amelyek ha felfuttatják a termelésüket, importot váltanak ki.

Székyné Sztrémi Melinda polgármester a kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: munkahelyteremtésben, a vízdíj csökkentésében és a 21-es főút négysávossá alakításában is segítséget kértek a miniszterelnöktől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.