Orbán szerint eltekintett az EP-képviselők megszégyenítésétől

A kormány elfogadja a brüsszeli érveket, és eltekint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonásától – jelentette be a közrádiónak adott szokásos péntek reggeli interjújában a miniszterelnök.

Orbán Viktor megerősítette: minél gyorsabban meg szeretnénk állapodni az IMF/EU-hitelszerződésről, de a híresztelésekkel szemben eddig még semmilyen hivatalos feltételt nem kaptunk a tárgyalások megkezdésével kapcsolatban.

Orbán ezért a sajtóhíreket nem is kívánta kommentálni. Az uniós kifogások rendezésére február közepén kerülhet sor a magyar parlamentben, de sok mindent már a José Manuel Barroso bizottsági elnökkel esedékes jövő keddi brüsszeli találkozón tisztázni lehet.

Két dologban azonban nem enged a magyar fél, az egyik, hogy az MNB vezetőinek a hatályos alkotmányra és a magyar nép szolgálatára esküt kell tenniük, a másik, hogy az MNB vezetőire is vonatkozzon a közalkalmazottakra vonatkozó kétmillió forintos kereseti plafon. Ez alól a magyar kormány nem akar kivételeket adni – húzta alá a miniszterelnök.

Kérdésre válaszolva a kormányfő érintette a Klubrádió frekvenciájának ügyét is. Leszögezte, hogy a politikai nyomásnak nem hajlandóak engedni, versenyben kell eldőlnie, ki adott be jobb pályázatot, és ki nyerheti a frekvenciát. A Klubrádió a nyertes pályázó által ajánlott összeg töredékét kínálta a frekvenciáért – mondta.

A kormány nem engedhet az ügyben, a hatályos szabályok ellenére nem juttathatja előnyhöz a Klubrádiót, bárhonnan is érkezik erre irányuló nyomás. Ha engednének, azzal a „mutyiországot” szolgálnák. A kormány pedig éppen most igyekszik ettől megszabadulni, s tenni azért, hogy ezt a mutyiországot a hátunk mögött hagyhassuk – jelezte a miniszterelnök.

A szerdai strasbourgi magyar vitanap kapcsán Orbán azt mondta, hogy a vita stílusa meglepte, mert látszott, hogy a pártok szónokai pártutasításra mondták el kifogásaikat, és a korábbiakhoz képest nem szolgáltak egyetlen új érvvel sem. Látszott, hogy nem is olvasták a magyar alkotmányt, azt, amit éppen kritizáltak. Felmondták a leckét, amit pártutasításként feladatul kaptak. Nyilvános megszégyenítésüknek nem lett volna semmi értelme, Orbán ezért eltekintett ettől.

Az érvek súlyát sose becsüljük le – folytatta a kormányfő. Magyar közmondás szerint nem az a legény, aki adja, hanem aki állja az ütéseket, és mi álltuk az ütéseket – hangsúlyozta. Utalt 1988-ra és 2006-ra, amikor ellenfelei gumibottal érveltek.

Nagy élmény volt, hogy nagy nemzetközi érdeklődés mellett tisztázhattuk a vitatott kérdéseket – tette hozzá a kormányfő, citálva 90 évnél idősebb nagyanyját, aki azt mondta neki, hogy égnek áll a haja, mert még nem látott annyi rosszindulatú embert egy rakáson, mint amennyit az Európai Parlament üléstermében, szerdán.

Orbán Viktor a stúdióban
Budapest, 2012. január 13. Orbán Viktor miniszterelnök (b) élő adásban interjút ad a Magyar Rádió stúdiójában Kiss Gábor Istvánnak (j) az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Mellette ül Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóstábjának vezetője (b2). MTI Fotó: Soós Lajos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.