Orbán és a kereskedőmultik: szabadságharc kicsiben
„A kereskedelem irányítása hatalom, itt és a világon mindenütt (...) eszköz is arra, hogy megpróbáljuk meghatározni, hogy a magyar ipar támogatására milyen kereskedelmet kell létrehozni, hogyan képzeljük el a város térszerkezetét, a kis és a nagy üzletek arányát” – vázolta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára nemrégiben a saját és a kormány kereskedelemmel kapcsolatos ars poeticáját.
Kérdés csak az, hogy a jelek szerint magát afféle „társadalom mérnökének” tekintő Orbán-kormány félidőre mit tudott elérni a kiskereskedelem területén a maga számára kitűzött nagyívű célokból.
A Fidesz választási programjának tekinthető „Nemzeti Ügyek Politikája” Matolcsy György által jegyzett fejezete lényegében az agrárlobbi tematikáját átvéve „nyomasztó erőfölényben lévő áruházláncokról” értekezik, amelyek mára hátrányos helyzetbe hozták a kis- és középvállalkozásokat, illetve gazdákat, és amelyekkel szemben az államnak a „szabályozások finom hálójával kell fellépnie.” Sőt, a szöveg utolsó mondata szerint az államnak akár új, alternatív kereskedelmi cégek kialakításával is erősítenie kell a versenyt.
Bár a Demján Sándor által vizionált „magyar hipermarket” még várat magára, tény, hogy az Orbán-kormány eddig mindent megtett a piac kemény, adminisztratív eszközökkel való befolyásolására. A korábbi, szocialista agrártárcához hasonlóan az Orbán-kormány is a termékpálya-piramis csúcsán lévő kereskedőkben látta meg jobbára minden bajnak forrását.
Ennek ellenére a kabinet kereskedelempolitikai működésének az eddigi egyetlen kézzelfogható, pontosabban számszerűsíthető eredménye, hogy a szektorra kivetett krízisadóval sikerült egy tetemes összeget besöpörni az ágazat nagyjaitól. Méghozzá úgy, hogy a Fidesz politikai szövetségeseinek tekintett hazai boltláncokat az adó lényegében érintetlenül hagyta.
Azonban dacára annak, hogy ezt az összeget az áruházláncok később minden bizonnyal áthárították a vásárlókra, a hazai kereskedőcégek és a multik közötti erőviszonyok ezzel semmit sem változtak. Annál is inkább, mivel a 3500 milliárd forintos élelmiszerpiacon a multiktól bevasalt 30 milliárd forint is inkább csak szimbolikus összegnek tűnik. Ugyanakkor ezért cserébe a kormány egy európai színtéren otthonosan mozgó, befolyásos ellenzéket szerzett magának.
A karácsonyi főszezon előtt rajtaütésszerűen megsarcolt multicégek vezetői ugyanis innentől az Orbán-kormányban egy piaci viszonyokra érzéketlen, teljesen kiszámíthatatlan kormányt láttak, amelyik ráadásul nem fair módon játszik velük szemben. Így például a kormányváltás nyomán nagyságrendekkel megugrott élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket is az ágazatra gyakorolt politikai színezetű nyomásgyakorlásként könyvelték el.
Ha lehet, a kormány számára még inkább pirruszi győzelem volt a hosszas tépelődés után, a tavalyi év végén a Parlamenten izomból átnyomott plázastop. Ugyan a 2014 végéig fennálló építési moratórium életbe lépte óta egyetlen multi – vagy legalábbis annak látszó – cég sem kapott zöld fényt az itteni beruházásához, ám a piac ismerői szerint ez finoman szólva sem jelenti a hazai kereskedőcégek akár szusszanásnyi versenyelőnyét.
Ellenben arra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is felhívta a figyelmet: a plázastoppal a kormány voltaképpen a Tescónak és az újabban a Cora felvásárlásában jeleskedő Auchannak tett nagy szívességet, mivel így megkímélte őket egy időre a német harddiszkontok – Aldi, Lidl – nyomulásától, évekre bebetonozva a fennálló piaci helyzetet.
Nem mellesleg a piaci közvélekedés szerint ez a két cég az, amelyik agresszív árstratégiájával felpörgetheti az árversenyt a hálózatok között, így végső soron a diszkontok hálózatépítésének a befagyasztására irányuló törekvés az árversenyt hűti le, aminek persze a vásárlók fizetik meg a – vélhetőleg drágább – árát.
Márpedig a hazai piacon 2007 eleje óta folyamatosan csökkent, mára inkább csak stagnál a fogyasztás. Ez pedig lényegesen az Orbán-kormány alatt sem változott meg. (Igaz, a belső fogyasztás motorjának a köhécselésének számos egyéb oka is lehet, például a devizahitelesek végtörlesztésére fordított összegek is jelentősen megcsapolhatták a fizetőképes hazai keresletet.)
Az viszont már annál szembetűnőbb, hogy a neki szánt célra – a hazai cégek pozíciójának erősítésére – előre borítékolhatóan alkalmatlan plázastopért cserébe a kormány csak egy újabb uniós vizsgálatot kapott a nyakába, mivel Brüsszel időközben kötelezettségszegési eljárást megelőző, ún. pilot vizsgálatot kezdeményezett a plázastop kapcsán, ahogy az Orbán-kormány gyakorlatilag összes, a kiskereskedelem területén hozott intézkedését górcső alá vette Brüsszel. Így a plázastop és a dohánykereskedelem államosítása mellett az Erzsébet-utalványt is vizsgálja az EU.
Úgy hírlik, hogy a leghamarabb a legutoljára meghozott Erzsébet-utalványok kapcsán léphet Unió – kormányzati berkekből származó információk szerint rövidesen kötelezettségszegési eljárásba is átcsaphat az eddigi vizsgálódás.
Nem véletlenül, mivel amíg a plázastop vagy a különadók inkább csak múló kellemetlenséget jelentettek a multiknak, addig az Erzsébet-utalványok rendszerét egyértelműen úgy alakították ki, hogy azzal a hazai tulajdonú vállalkozásokhoz lehessen egy igen jelentős fogyasztói réteget becsatornázni.
Azonban itt is erősen kérdéses, hogy a hazai vállalkozásoknak ténylegesen mekkora hasznot jelent az Erzsébet-utalvány: az utalványokat ugyanis főszabályszerűen 6 százalékon váltja vissza a rendszer üzemeltetésével megbízott Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. Ez viszont jócskán meghaladja az élelmiszertermékeken lévő árrést, azaz a unos-untalan felemlegetett kis- és középvállalkozásoknak vélhetőleg inkább afféle kötelező kört jelentett, hogy csatlakoztak az Erzsébet-utalványosok közé, vélhetőleg abban bízva, hogy az utalványokkal érkező vevők majd mást is fognak az adott üzletben vásárolni.
Ugyanakkor néhány kiemelt partnerről – hazai láncok és újabban az egyetlen, a rendszerbe bekerült multi, a Tesco – úgy hírlik, hogy jelentősen enyhébb feltételekkel kapták meg az Erzsébet utalványokat. Így viszont végső soron könnyen lehet, hogy a 100 milliárdosra becsült utalványos forgalom tetemes részét a „hazai kisvállalkozások” helyett valójában csak a néhány szereplő fogja lefölözni, mivel a 6 százalékon szerződést kötő kiskereskedők is beváltás helyett inkább levásárolják a hozzájuk került utalványokat, ami oda vezet, hogy végül annál a néhány nagyobb kereskedőnél generál forgalmat az utalvány, amelyik jobb feltétellel tudja azokat beváltani.
Amiről azonban egy szó sem esett a két év alatt, az a feketekereskedelem, amely már 2010 előtt is egyes ágazatokban – ruházat – elérte a szektor legális forgalmának a felét. Piaci vélekedések szerint az Orbán-kormány eddigi két éve alatt egy cseppet sem gyengült, sőt, mára egyes ágazatokban jelentősen erősödött a számla nélküli áruforgalom, köszönhetően annak, hogy a korábban is lehetetlenül magas áfaszintet Matolcsy György uniós csúcsra, 27 százalékra srófolta fel.
Így viszont a hazai termelők tetemes része nem is igazán erőlteti, hogy akár értékesítési szervezeteket létrehozva egy-egy nagyobb áruházlánc beszállítója lehessen. A nagy hipermarketek kizárólag számlára vesznek árut. Ugyanígy a termelőkön nincs komolyabb innovációs kényszer – a logisztikai, élemiszer-higiéniai, nyomonkövetési rendszerének fejlesztése –, amit a multik elvárnak tőlük.
Ilyenformán a magasabb áfaszinttel – illetve az egyéb járulékos adóval, mint például a chipsadó – a kabinet voltaképpen a szürke-fekete kereskedelem helyzetét konzerválja, illetve innováció híján a paradox módon a „multik polcainak a kisöprését” ígérő Orbán-kormányzat alatt is tovább folytatódott a magyar élelmiszeripar pozíciójának évek óta tartó gyengülése és az import növekedése.
Az egyetlen terület, ahol mára valóban változott a helyzet, az a nagy áruházláncok beszállítói és a kereskedők közötti viszony. Az élelmiszeriparból érkező vélemények szerint a beszállítói törvény, illetve a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) kemény fellépése nyomán mára jelentősen csökkentek a beszállítók által gyakran felhánytorgatott másodlagos visszatérítések – polcpénz, bónuszok, marketing-hozzájárulás. (Igaz ugyan, hogy a kereskedők „nettósították” ezeket a tételeket, azaz beépítették a fix átvételi áraikba.)
De ugyanígy a korábban notóriusan 90-120 napra fizető kereskedők – beszállítók szerint máskülönben sem ebben, sem pedig a kondíciókban nem volt igazán különbség hazai lánc és multi között – mára katonásan, határidőre fizetnek.
Ugyanakkor kérdéses, hogy ez mennyiben az Orbán-kormány érdeme. A kereskedők és a beszállítók közötti viszony rendezése már a szocialista érában is a Gráf József vezette agrártárca kiemelt feladata volt, ahogy a beszállítói törvényt is a Gráf-féle minisztériumnak köszönhetik a beszállítók.
