Orangeways: nem a cég üzemeltette a forgalomból kivont autóbuszt

Nem a Tribune Ventures Hungary Zrt. (korábbi nevén Orangeways Zrt.), üzemeltette azt az autóbuszt, amelyet múlt héten Tamásiban a rendőrség kitiltott a forgalomból - mondta a cég vezérigazgatója kedden.

Kovács Miklós hozzátette: a forgalmi engedélyből egyértelműen kiderül, hogy az autóbusz a Gemenc Volán Zrt. tulajdona, és a volán a jármű üzemeltetője is. Amrein Károly, a volántársaság vezérigazgatója ezt megerősítette; a jármű "a mi autóbuszunk volt, a mi sofőrünk vezette" - mondta.

Az autóbuszt március 21-én a gumik nem megfelelő állapota miatt közúti ellenőrzésen tiltotta ki a rendőrség a forgalomból. Az esetről a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet másnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.

A Gemenc Volán alvállalkozójaként Tamási térségében a helyközi közlekedést bonyolító Tribune Ventures Hungary Zrt. kommunikációs vezetője a történtek után közölte: az Orangeways és a Gemenc Volán teljes körű belső vizsgálatot rendelt el, mert a kitiltott jármű mindössze ötezer kilométert futott a rajta lévő gumikkal, ami felveti a sofőr felelősségét.

A tamási rendőrkapitányság a közlekedésre alkalmatlan gumiabroncsok miatt múlt csütörtökön szabálysértési eljárást indított, majd hétfőn a szakszervezet Tolna megyei elnökének feljelentése nyomán lopás és a közúti közlekedés veszélyeztetésének gyanújával nyomozást rendelt el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.