Optimisták a kínai fogyasztók

Az első negyedévben hét éve nem látott magasságba emelkedett a fogyasztói bizalom Kínában – derül ki a Nielsen nemzetközi piackutató cég felméréséből.

A fogyasztói bizalmi index két ponttal 110 pontra erősödött január és március közt, amire 2005 óta nem volt példa - írja a jelentés. A 100 pont feletti érték optimizmust jelez. A pozitív változást elsősorban a sikeres kormányzati politika magyarázza, így a gazdasági növekedés viszonylagos stabilitása, az exportpiacok és a szűkös hitelfelvételi lehetőségek gyengélkedése miatt gondban lévő kis- és középvállalatok megsegítése, a belső fogyasztás fellendítésének szorgalmazása és a túlfűtött ingatlanpiaci szektor lehűtése - vélik a kutatók.    

A fogyasztói bizalom a városokban és vidéken egyaránt nőtt, az utóbbiban nagyobb mértékben. Ennek oka a gazdaságpolitikai sikerek mellett a vidéki területekre szánt pénzügyi alapok kibővítése és a vidéki nyugdíjprogramra fordított állami támogatás növelése. Az optimizmus növekedése mellett sem változott ugyanakkor a fogyasztásukat növelni kívánók aránya a Nielsen szerint.

A megkérdezettek mintegy 59 százaléka úgy fogalmazott, hogy inkább megtakarítani kíván, a pénzüket elkölteni szándékozók fele pedig gyermekei taníttatására költené leginkább tartalékait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.