A viszonyítási alapnak tekintett északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára több mint 110 dollárba került az utóbbi három évben – a héten egyébként kéthavi csúcspontra, 113 dollárra emelkedett –, miután a világgazdasági válság okozta mélypontról elmozdult. Meglehetősen egyöntetű előrejelzések szerint azonban jövőre száz dollár alá eshet az ár. Az OPEC-en kívüli termelők a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint napi 1,8 millió hordóval növelik a kitermelést, ami a bővülő amerikai, illetve orosz, kazahsztáni és brazil kínálatnak köszönhetően máris rekordmagasságba szökkent. Ez a többlet eddig azért nem hatott azonban az árakra, mert Irán a szankciók, Líbia a belső felfordulás, Nigéria a zűrzavar, Irak pedig technikai nehézségek miatt a kapacitása alatt termelt. Ám ez most változhat.

Az iráni miniszter azt nyilatkozta a bécsi konferencia szünetében, hogy Teherán – a nukleáris programról született átmeneti nemzetközi megállapodás nyomán – hamarosan napi 2,8 millióról négymillió hordóra bővíti a kitermelést, s azt sem bánja, ha az olaj gallononkénti ára húsz dollárra csökken. Hasonlóan fogalmazott Irak képviselője is, aki közölte: napi egymillió hordóval szintén négymillióra emelik a termelést 2014-ben. A világpiaci egyensúly és a szilárd árak megteremtésére törekvő Szaúd-Arábia minisztere, Ali al-Naimi viszont azt mondta: izgalomra semmi ok, az export helyreállítása azért nem megy olyan gyorsan, a világgazdasági kilátások inkább jók, a globális kereslet emelkedhet. S képzeljük el – tette hozzá –, mi lenne a magas költséggel előállított, jelenleg profitot hozó amerikai palaolajjal és -gázzal, ha valóban ilyen drámaian leesne az olaj ára.

A Mexikói-öbölbe érkező közel-keleti és latin-amerikai olaj ára így is kilencven dollár alá zuhant, mert a finomítóknak rendelkezésére áll a palaolaj, s a külföldi szállítók kénytelenek engedni az árból, ha a piacon akarnak maradni. Márpedig ez a céljuk, hiszen korábban nagy befektetéseket hajtottak végre az amerikai finomítókban is. Az ázsiai exportár viszont a Brentéhez igazodik, így az árkülönbség húsz dollár is lehet, vagyis az Egyesült Államokba exportáló országok és cégek napi ötvenmilliót veszítenek.

Az IEA előrejelzése szerint az Egyesült Államok már 2015-ben a világ vezető olajtermelője lesz. A Goldman Sachs pedig úgy számítja, hogy 2016-ra évente napi egymilliós növekménnyel napi 14 millió hordóra fut fel a termelés. A prognózisok ugyan eltérnek egymástól, de az IEA úgy látja, hogy 2020 után viszont tetőzik az amerikai palatermékek mennyisége. Ráadásul globálisan is a teljes folyékony energiahordozó kínálatnak csak hat százalékát adja majd a palaforradalom, amely jórészt Észak-Amerikára korlátozódik, egyelőre.

Az OPEC-ben szintén átmenetinek tartják a palajelenséget, de már jól észlelhető, hogy jelenleg csak a kapacitások fenntartására költenek, s például Rijád egészen 2040-ig nem tervez új feltárásokat és fejlesztéseket. A kitermelés a szervezet 12 tagállamában idén a napi 30,6 millió hordónyi csúcsról 29,9 millióra esett, s egyes becslések szerint 2018-ra napi 28 millió barrelre csökken az OPEC-olaj iránti kereslet. Az utóbbi hónapokban Szaúd-Arábia is napi tízmillió hordó alá nyomta le a kitermelést. Rijádban inkább az okoz aggodalmakat, hogy Washington láthatóan keresi a megoldást az iráni vitára és a szíriai polgárháborúra is, de nem a szaúdiak szája íze szerint, akik azt hangoztatják, hogy az Egyesült Államok bizonytalanságot teremt a térségben, mert nem küld egyértelmű stratégiai jelzéseket.

Az iráni és az iraki többletolajnak helyet kell adni a szervezeten belül, ami nem ígérkezik egyszerű feladatnak a szerdai bécsi konferencián elhangzott, a nagy játszma kezdetét jelző nyilatkozatok alapján. Az OPEC már öt éve nem állapít meg tagországi kvótákat, de nyilvánvaló, hogy Szaúd-Arábia, illetve Kuvait, és az Egyesült Arab Emírségek belátására lesz szükség, valószínűleg már jövőre.