Önmagukat minősítik az „elfelejtett” könyvelők

Az érintetteknek fogalmuk sincs, vajon leke­rült-e a napirendről a könyvelők és adótanácsadók állami ellenőrzésére felállítani tervezett közfelügyeleti hatóság megvalósításának ötlete. Ezért a 1100 tagot számláló Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete saját minősítési rendszert vezetett be. Egyelőre önkéntes alapon – írja a Népszabadság.

Mint az egyesületet vezető Zara László a lapnak elmondta, azt senki sem tudja pontosan Magyarországon, hogy jelenleg hányan foglalkoznak könyveléssel és adótanácsadással. Egyesek tízezerre becslik a vállalkozások és magánzók számát. Zara közlése szerint a szaktárca részéről is felvetődött, hogy a szakma tehetne valamit a soraiba nem illők kiszűrése érdekében. 

A jelenleg még szigorúan önkéntes alapon bevezetendő minősítési rendszerben „elismert tag” az lehet, aki legalább két éve tagja az egyesületnek, közben minimum hat továbbképzésen vett részt. A „kiváló” tag minősítéshez ötéves tagság szükséges, aktív részvétel a szakmai fórumokon, és publikációk. Ezek mellett a kiváló tag nem követhet el olyan szakmai hibát, amely miatt a felelősségbiztosítását igénybe kellett volna venni, azaz nem lehet gondja a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.