Önálló törvény lesz a vagyonadóról, amely a cégekre is vonatkozik

A kormány holnap tárgyalja a vagyonadó részleteit. A most kiszivárgott információk szerint 2010-től a 30 és 50 millió közötti ingatlanoknak az értékük 0,35 százaléka után kellene adót fizetni, míg az ennél értékesebb ingatlanoknál fél százalékos az adókulcs. Kedvezményt kapnának a nagycsaládosok és a nyugdíjasok.

Önálló törvénybe foglalják a jövő évtől bevezetendő vagyonadót, amely  nemcsak magánszemélyekre, hanem szervezetekre is vonatkozik majd -  értesült az MTI több forrásból szerdán.

A kormány csütörtökön tárgyalja a vagyonadó részleteit, amelyről Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter korábban annyit  mondott: a 30 millió forintnál értékesebb ingatlanokra, a nagyértékű  autókra, vízi- és légiközlekedési eszközökre is kiterjed majd.

Az MTI információi szerint a vagyonadó ingatlanokra vonatkozó  szabályai szerint 30 és 50 millió forint között az ingatlan  értékének 0,35 százaléka után kellene adót fizetni, e felett pedig 0,5  százalékos adókulcsot vezetnének be 2010-ben.

Kedvezményt kapnának a nagycsaládosok: három gyerek után a  vagyonadó 15 százalékát levonhatnák az adójukból, majd minden  további gyerek után újabb 15-15 százalékot vonhatnának le.

Szintén kedvezményt kapna a nyugdíjasok egy része, de ezt több  feltételhez köti a törvényjavaslat. E szerint tízmillió forintos  adóalapig illeti meg mentesség azokat a 62 évnél idősebb  nyugdíjasokat, akik a minimálnyugdíj kétszeresénél kevesebb  jövedelemmel rendelkeznek, és az ingatlanuk - amelyben benne is  laknak - értéke nem haladja meg az 50 millió forintot.

A nyugdíjasokra vonatkozó általános szabály az: ha nem akarják  vagy nem tudják megfizetni a vagyonadót, akkor kérhetik annak  "felfüggesztését". Ebben az esetben az adótartozást feljegyzik a  tulajdoni lapra, és annak kell majd kifizetnie, aki örökli az  ingatlant.

Kedvezményt kapnak továbbá a munkanélküliek is: átmenetileg  szintén kérhetik a vagyonadó megfizetésének felfüggesztését.
A törvényjavaslat szerint a magánszemélyeknek és a cégeknek,  szervezeteknek nemcsak az ingatlanok után, hanem a nagyértékű  gépkocsik, vízi- és légiközlekedési eszközök után is kellene  vagyonadót fizetni, de más-más szabályok alapján.

Az MTI úgy tudja: utóbbiak esetében - értékalapon - több  kategóriát határoznának meg.

A 125 kilowattnál nagyobb teljesítményű motorral rendelkező  gépkocsik után pedig - a már meglévő teljesítményadón túl -  további  fizetési kötelezettsége lenne a tulajdonosoknak. Például 125 és 175  kw közötti teljesítménynél a teljesítményadó kétszeresét terhelik rá  a tulajdonosra, ami arányosan növekszik az autó teljesítményével  együtt.

Az MTI értesülései szerint a kormány korábban 110-120 milliárd  forintos bevételt várt volna az ingatlanadótól. Ez a számítás arra  az első változatra vonatkozott, amely már kétmillió forintos  értékhatártól kivetette volna az új adót.

A távirati iroda úgy tudja, a jelenlegi koncepció alapján ennek  nagyjából a felével számolnak, így viszont - a tervezett jövő évi  szja-csökkentés miatt - ki kell pótolni a hiányzó összeget. Erről -  vagyis a további kiadáscsökkentésről - később, a jövő évi költségvetés készítésekor is ráér dönteni a kormány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.