Olcsóbb szolgáltatást ígér a Főtaxi

A Főtaxi szerint a jövőben 1500-5700 forint közötti tarifán fogja szállítani a ferihegyi utasokat, akiknek a megrendeléstől számítva legfeljebb csak 5 percet kell majd várniuk a taxira.

Elődjénél olcsóbb, 1.700-5.700 forint közötti tarifákat ígér a reptéri taxiszolgáltatást december 7-től nyújtó Főtaxi, amelynek jogi képviselője, Schümeky Zsombor presztízs megbízásnak nevezte a szolgáltatási jog elnyerését csütörtökön a reptéren tartott sajtótájékoztatón.

A Budapest Airport (BA) előírásának megfelelően a társaság egyebek között azt vállalta, hogy az utasok a megrendeléstől számítva legfeljebb 5 percet várakozhatnak az autókra. A sofőröknek, akik a reptéri szolgáltatást nyújtják vizsgázniuk kell és legalább 1 éves gyakorlattal kell rendelkezniük.
Hardy Mihály a Budapest Airport kommunikációs igazgatója elmondta, hogy csúcsidőben naponta 30-40 ezer ember is igénybe veheti a Főtaxi szolgáltatásait.

A Főtaxi számos technikai fejlesztést hajtott végre a szolgáltatás magas színvonalának biztosításához, de konkrét számot a fejlesztés értékéről nem említett a jogi képviselő.

Mivel a Budapest Airport és a ma még Ferihegyen szolgáltató Zóna Taxi közötti jogvita még nem ért véget, erről Hardy Mihály nem kívánt nyilatkozni. annyit mondott csak: a vitát a bíróságon kell eldönteni nem az utcán.

A BA október 7-én közölte, hogy felmondta az eddigi megállapodást a Zóna Taxival és új tendert ír ki a repülőtérről üzemelő taxi szolgáltatásra.
A Zóna Taxi ezt követően a rendőrségen megtámadta a BA tenderét.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.