Olcsóbb lesz a roaming az EU-ban, de nekünk drágább

Drasztikusan csökkennek nyár végétől a külföldi mobiltelefon-használat, azaz a roaming díjai, ezúttal szabályozzák az SMS és a mobilinternet árát is - bólintott rá a parlament a már eddig is ismert tervekre. Az árcsökkenés függ a hatálybalépéskor alkalmazott euróárfolyamtól: a hívások percdíja tehát nekünk magyaroknak a mai árfolyam mellett akár még emelkedhet is.

 Jelentősen csökken az SMS-küldés díja, a jelenlegi 29-ről 11 centre (adók nélküli nagykereskedelmi ár), a beszéd esetében pedig újdonság, hogy kötelezően másodperc alapon kell számlázniuk a szolgáltatóknak - jelenleg perc- vagy félperc-alapú a számítás. Megszabtak egy 2012-ig érvényes árcsökkentési menetrendet is, s a szabályozott árakba most először bekerül a mobilinternet, első körben megabyte-onként egy euróban maximálják a díjat - de a cégek számlázhatnak kevesebbet is. Ismeretes, hogy a hívások árát már két éve szabályozzák, ennek eredményeképp több mint hatvan százalékkal csökkentek a roamingárak.

A hívások esetében azonban nem kizárt az áremelkedés sem, amennyiben a forint tartósan ilyen gyenge marad. A jelenlegi árakat ugyanis nyár végén 230,7 forintos árfolyamon határozták meg, s ehhez képest ugyan három centtel csökkennek a percdíjak, viszont 70 forinttal drágult az euró, tehát a legközelebb augusztusban esedékes ármegállapításkor biztosan a jelenleginél magasabb árak fognak kijönni, ha nem erősödik a forint. Az SMS esetében más a helyzet, ott ugyanis euróban több mint ötvenszázalékos a csökkenés, ahogy az adat esetében is. - 37 millió európai turista és 110 millió utazó üzletember várja, hogy a határok nélküli szabad piac végre a telefonszámlájára is jó hatással legyen - mondta Viviane Reading uniós biztos.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.