Olcsó cukor hamarosan

Olcsó cukrot ígér a vidékfejlesztési tárca. Kilónként 275 forintnál nem adhatják drágábban.

Hamarosan piacra kerülhet az a kétezer tonna cukor, amelynek állami készletből történő értékesítéséről néhány hete született döntés - közölte Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkára.

Elmondta: várhatóan hétfőn írja alá Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a cukor állami készletből történő felszabadításával, illetve annak értékesítésével kapcsolatos dokumentumokat.

A kétezer tonnából ezer-ezer tonnát a Coop és a CBA üzletekben értékesítenek majd. A cukornak maximált ára lesz, kilónként 275 forintba kerül majd.

Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy néhány hónapja még többször is gondot okozott a gyártóknak az alapanyag, azaz a cukor beszerzése, ugyanis Magyarországon a felhasznált mennyiségnek csupán a harmadát állítják jelenleg elő.

Ez a gond mostanra már megoldódott, azonban jelentkeztek helyette újak. Legjelentősebbnek a bevezetni szándékozott népegészségügyi termékdíj tekinthető, mivel az jelentős mértékben rontja a vállalkozások piaci helyzetét - mondta az elnök, aki úgy számol, hogy amennyiben a termékdíjat bevezetik, úgy Magyarországon az édességek ára 15-20 százalékkal drágulhat.

Jelenleg Magyarországon az édességgyártó cégek éves árbevétele összességében 100 milliárd forint körül mozog, ami bolti, azaz kiskereskedelmi áron számolva mintegy 160-180 milliárd forintos árbevételt jelent.

Kardeván Endre a népegészségügyi termékdíj hatásáról annyit mondott: a Vidékfejlesztési Minisztériumnak nem célja, hogy élelmiszeripari üzemeket zárjanak be, sőt inkább újak nyitását szeretnék ösztönözni. Ezért arra törekszik a még nem kiforrott tervezet véleményezése során, hogy az élelmiszeripari cégeket a lehető legkisebb kár érje ezzel kapcsolatban. Megjegyezte ugyanakkor, hogy azzal az alapvető céllal, hogy az egészségtelen termékek és ételek fogyasztását vissza kell szorítani, a Vidékfejlesztési Minisztérium is egyetért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.