Októbertől pénz áll a házhoz

Idén októberben a 60 lakásosnál nagyobb társasházak számára 10-20 milliárdos keretű energiafelújítás-támogatási pályázatok várhatók – közölte érdeklődésünkre Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékes államtitkára.

Jövő év március–áprilistól a régebben épült családi házak számára várható három ütemben egyenként 25–40 milliárdos keretű, többek között szigetelési, megújuló energiás, elektromos és komplex felújítási kiírás. Tavasszal az 1945 előtt épült – így jól szigetelt – társasházak számára fűtés-korszerűsítési pályázat várható. A támogatás továbbra is a beruházás mértékének 40-50 százalékát teheti ki. Előbbi esetben 45 százalék lehet a megtakarításokból visszatérítendő kamatmentes támogatás, 15 százalék pedig az önerő.

A tavaly őszi pályázatokon összesen hárommilliárd forintból 28 ezer – zömmel hűtőcserés – jelentkező nyert. Az ez év tavaszi akcióban pedig 12 ezer lakás 500 pályázata érkezett be, ezekről szeptember közepéig várható értesítés. A nyáron megjelent – térségenként rendre néhány óra alatt lemerülő – mosógépcsere-pályázatra 40 ezer igény érkezett. Közülük a félmilliárdról egymilliárdra megemelt keretből 25 ezer támogatható, 11 ezren várólistára kerülnek. Szabó Zsolt kilátásba helyezte e pályázatok újbóli kiírását is, mintegy tíz terv áll előkészítés alatt. Az EU-forráson felüli, szén-dioxid-kvótabevételekből bejövő néhány százmilliós forrásból főként gépcsere-, illetve kisebb családi házakat célzó fűtés-korszerűsítési programokat terveznek.

A 2020-ig tartó uniós ciklus végéig 150 milliárd forint vissza nem térítendő és ugyanennyi visszatérítendő támogatást oszthatnak ki lakások energiafelújítására. Kérdés, ez mire elég: miközben a mostani, összesen mintegy 14 milliárdos kiírás nyomán az államtitkár hetvenezer nyertesről számolt be (akik túlnyomórészt a kisebb megtakarítást eredményező gépcserében nyertek), addig maga is több millió felújításra érett ingatlant említett. A szakértők szerint az említett 150 milliárdos támogatás lehívására érdemben legfeljebb néhány százezer lakás esélyes. Megkeresésünkre a Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft. üdvözölte a terveket, mivel az uniós lakások átlagban a hazaiaknál két és félszer hatékonyabban hasznosítják az energiát. Fontosnak nevezték a kiszámítható és hosszan elérhető lehetőségeket. Szerintük az 50 százalék önrész gondot jelenthet a háztartásoknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.