Kiskereskedelem: van még lejjebb

Két éve lassan, de biztosan csökken a hazai kiskereskedelmi forgalom, folyamatosan hűl ki az ezredfordulós évek vásárlási eufóriája. Egyelőre úgy tűnik, hogy 2009-ben is folytatódik ez a tendencia.

Októberben folyó áron 567 milliárd forint árut értékesítettek a hazai kiskereskedők, ami az előző év azonos időszakához képest 1,4 százalékos visszaesés – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az év első három negyedévében illetve októberben összesen 1,9 százalékkal apadt hazánkban a kisekereskedelmi forgalom. Bár egyelőre nem tudni, hogy a most záruló ünnepi szezonban ténylegesen mekkora bevételeket könyveltek el a kereskedők, úgy tűnik, hogy az idén inkább 2 százalék körüli visszaesésre lehet számítani – szembe az élelmiszer-inflációval súlyosbított tavalyi esztendővel, amikor 3 százalékos volt a visszaesés.

Az októberi adat – ha úgy tetszik - pikantériája, hogy amíg a hitelválság kirobbanása után a piackutatók a fogyasztói bizalom jelentős romlását mutatták ki, a most közzétett KSH adatokban gyakorlatilag nyoma sincs a fogyasztói bizalom földcsuszamlásszerű megrendülésének: míg idén nyáron stagnált, szeptemberen és októberben minimális mértékben, néhány ezrelékkel esett vissza a kereslet. Ellenben tovább folytatódik a kiskereskedelmi forgalom immáron második éve tartó lassú, de folyamatos morzsolódása.

A csökkenés elsősorban az iparcikkek kereskedőit érinti hátrányosan, az év első tíz hónapjában 2,4 százalékkal esett vissza a forgalom ebben a szegmensben. Különösen a bútor és építőanyag-kereskedők nem fogják visszasírni a 2008-at, miután októberig összesen 5 százalékkal csökkentek az eladásaik. A ruházati kereskedők ellenben lehet, hogy még pezsgőt is bontanak: nemhogy nem csökkent a forgalmuk, de kismértékben még bővült is, elvégre válság ide vagy oda, öltözködni muszáj.

Ahogy enni is, bár amíg az idén gyakorlatilag stagnált a szektor forgalma – így történt októberben is, amikor 284 milliárdot költöttünk el élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes árut kínáló üzletekben - jelentős különbség figyelhető meg az egyes üzlettípusok között. Míg a forgalom 91 százalékát lebonyolító vegyes termékkörű áruházakban – a nagy hipermarket láncoktól a sarki vegyesboltig – 2008 első tíz hónapjában 1,4 százalékkal estek az eladások, addig a kizárólag élelmiszert kínáló szakboltok – igaz, a „nagyok” egytizedét kitevő – piacán mindössze 0,01 ezrelékel. A statisztikai adatokból úgy tűnik, mintha a hazai vásárlók különösen a nyári hónapokban vettek valamelyest vissza a hipermarketekben történő, egyszerre nagy összegű bevásárlásból, és talán ennek is betudható, hogy ezekben a hónapokban néhány százalékkal növelni tudták forgalmukat a kisebb szaküzeletek.

A forgalmi adatok a boltszám alakulásában is meglátszanak: így az idén több, mint háromezer kis vegyesbolt dobta be a törülközőt– egy részük egyébként szakosodott élelmiszerboltként „éledt fel” – ebben a szegmensben ugyanis ellenben majd ugyanennyi új bolt nyílt. Bár a nálunk lévő nagy nemzetközi hipermarketláncok jó részének is vélhetőleg csökken a bevétele, ezek a láncok tőkeerejük okán jóval tovább bírják a szűk esztendőket, mint  a kicsik. Bár tény, hogy kiskereskedelemi berkekben az utóbbi időszakban vált bevett társasjátékkká, hogy azt találgatássák, hogy a bebukásra esélyesnek tartott két-három lánc közül melyik lesz az a cég, amelyik rövidesen gazdát cserél, vagy éppen kivonul erről a piacról.

„Reméljük rövid lesz” – mondta korábban az Országos Kereskedelmi Szövetség 2008-ról. Nos, a kiskereskedelmi berkekben a közvélekedés szerint 2009 – re sem térnek vissza az ezredforduló utáni évek 8-5 százalékos forgalombővüléssel jeleskedő évei. Ellenkezőleg, minden bizonnyal 2009-re áthúzódik a fogyasztás lassú csökkenése. Igaz, a KSH-jelentéséből az is kitűnik, hogy októberben, és az egész eddigi 2008-ban cirka 37 százalékkal fogyasztottunk többet, mint az ezredforduló havi átlaga, azaz, az idei évben a 2005-ös év fogyasztási szintjére léptünk vissza, és a legrosszabb szcenáriók beteljesülése esetén a 2009-es hazai fogyasztás annyi lesz, mint 2004-es év legjobb hónapjai.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.