Okosüzletet nyitott a Decathlon a Nyugatinál

A városközponti üzletében teszteli a cég a digitális vásárlósegítő szolgáltatásait, így vannak termékismertető terminálok, intelligens tükrök, „okos öltözők”. Főleg a városi kocogókra és a bringásokra gyúrnak.

Méretben kisebb, ám digitális vevőkiszolgáló szolgáltatásokban bővelkedő intelligens tesztáruházat nyitott a Decathlon a Nyugati téren a Skála Metro épületében. A nemzetközi Decathlonokban külön-külön meglévő digitális eszközöket sorra beépítették városközponti üzletbe. Így az áruház különlegessége a digitális termékismertető terminálok, ahol a vevő nemcsak információt kap az áruról, a szakeladót is hívhatja vagy éppen meg is vásárolhatja a terméket, az okos tükör – ahol a digitális képszerkesztővel ellátott tükörnek köszönhetően egyszerre „próbálhat fel" többféle színű és méretű terméket, vagy éppen az okos próbafülke, ahol még a próba közben rendelhet a tabletekkel felfegyverzett eladóktól eltérő színű vagy méretű terméket, anélkül, hogy a helyiséget el kellene hagynia.

 

Fotó: Koncz György / Népszabadság

Pósfai Gábor ügyvezető igazgató elmondta, a Nyugatinál található üzletükben élesben fogják tesztelni ezeknek a vevősegítő megoldásoknak a működését és amennyiben beválnak, úgy a cég más üzleteiben is bevezetik azokat. A nyugati téri beruházásról Pósfai elmondta: a vállalat 400 millió forintot fektetett be az üzlet kialakításába.

A Nyugati téri üzlet másik sajátossága, hogy a Decathlon a városszéli óriásüzleteiről volt ismert. „Meg akartuk szólítani a városi sportolókat is" - ecsetelte Pósfai, hogy miért döntöttek rendhagyó módon a belvárosi áruház mellett. A célközönségnek megfelelően a „városi" sportokra, azaz a futásra, kerékpározásra, rollerezésre, és a fittnessre koncentrálnak, ugyanakkor az internetes termináljaikon keresztül üzletből a cég teljes árukészlete elérhető lesz, továbbá az üzletben a megrendelt árut is átveheti a vevő. A cég Budapesten egy másik áruház nyitására is készül: rövidesen indulnak a Corvin Plázában is az üzletükkel.

 

Fotó: Koncz György / Népszabadság

Ennek az érdekessége az lesz hogy egy épületbe lesznek a vetélytárs Hervisszel, így alighanem alapos piaci csata elé néz a két sportszeráruház. Pósfai ugyanakkor leszögezte, hogy a városközponti üzletek csak Budapesti sajátosságok lesznek, a Decathlon a jövőben is inkább városszéli nagyáruház marad. Az idei terveik szerint a két fővárosi üzletük mellet két vidéki – Tatabányán és Sopronban- boltnyitás várható. A két üzlettel együtt év végére 21 üzletre bővülhet a Decathlon hazai hálózata, ám Pósfai Gábor úgy látja, hogy a következő években is tartani fogják az hálózat eddigi, 20 százalékos bővülését.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.