Okos mérők minden közműre

Az Elmű-Émász, a Főgáz, a Fővárosi Vízművek és a Főtáv több ezer fővárosi, illetve észak-magyarországi fogyasztóhoz telepít kísérleti jelleggel ingyenes okos mérőket. A tapasztalatok majd megmutatják, mennyire éri meg a rendszer felhasználónak és közműcégnek egyaránt.

Az Elmű-Émász területén 6 ezer úgynevezett okos mérőt helyeznek ki ingyen a berendezések használatát vállaló ügyfeleknél – jelentette be a német RWE-EnBW irányítása alatt álló áramszolgáltató csoport.

Okos mérőóra
Okos mérőóra

Budapesten és környékén ezen túlmenően együttműködnek az – önkormányzathoz a RWE-Sueztől épp most visszakerülő – Fővárosi Vízművekkel, a fővárosi többségű, de az RWE szakmai irányítása alatt álló Főgázzal, illetve a teljesen ökormányzati Főtávval. Így e térségben több ezer háztartásban kerül fel két, illetve néhány száz esetben három közműfogyasztást mérő okos mérő is.

Ezer-ezer ügyfél kap új gáz-, illetve vízórát. A három cég közösen szerezte be az ehhez szükséges berendezéseket, illetve technikát az osztrák hátterű Kapschtól, illetve a német tulajdonú Elstertől, összességében több százmillió forint értékben.

Fekete Csabától, a Főtáv vezérigazgatójától megtudtuk: náluk a projekt keretében megemlített néhány száz mérőóra már üzemel, így a mostani együttműködés keretében elsősorban az informatikai rendszert csatlakoztatják és az adatcserét alakítják ki a koordinálást vállaló Elművel.

Az okos mérő segítségével a fogyasztó, illetve a szolgáltató is az eddiginél jóval sűrűbben, távolról is figyelheti a lakás közműfelhasználását. Így szakértők szerint takarékosságra ösztönöz, a szolgáltatókat pedig értékes információhoz juttatja a fogyasztói szokásokat illetően, könnyíti a leolvasást, illetve távolról is lehetővé teszi a nem fizetők ki- és visszakapcsolását. Szakértők legígéretesebbnek az áramfogyasztás "okos" mérését tartják, mivel a cégek akár napon belül több tarifát is ajánlhatnak a fogyasztás mérséklése, illetve ösztönzése érdekében.

Hans-Günter Hogg, az Elmű Nyrt. igazgatóságának tagja hitet tett amellett, hogy a kísérlet sikerrel jár, és egy országos hálózat telepítése hozzájárul a honi energiatudatosság fejlődéséhez. Kérdésekre közölte: a projekt költségeit a szolgáltatók magukra vállalják, az sem a kiválasztott fogyasztók számára, sem – a hatósági áramáron keresztül – a többi ügyfélnek nem jelent majd anyagi terhet.

Nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a kísérlet alapján nem mutatkozik esély arra, hogy az így elérhető energiamegtakarítás behozná az országos telepítés – egy más konferencián elhangzottak szerint összességében több százmilliárd forintra tehető – költségeit.

Ama kérdésünkre, hogy egy országos telepítést meg lehetne-e oldani a lakossági áramárak emelése nélkül, úgy felelt: a hálózati társaságok méltányos tarifákat igényelnek. Ez olyan költségfelülvizsgálaton alapul, amelyen a beruházásaik által várható megtakarításokat is számba veszik, és az okos mérők telepítése az áramcégek számára is megtakarításokkal kecsegtet. (Más szakértők úgy fogalmaztak, e költséget bizonyosan beépíttetnék a lakossági áramtarifába, de az esetleges áremelő hatást most nem lehet megbecsülni.)

Bognár Péter, a Vízművek ügyfélszolgálati osztályvezetője kérdésünkre közölte: az új mérőóra beszerelése nem teszi automatikusan szükségtelenné a lakossági mellékvízmérők jelenleg hat évente kötelező cseréjét. Ám a modernebb technika alkalmazásának tapasztalatai függvényében kezdeményezhetik a szabályozó felé eme időtartam esetleges meghosszabbítását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.