Öko-takarékként folytatja a Pátria

Több mint 47 milliárd forint mérleg-főösszeggel és közel 4 milliárd forint saját tőkével, új néven, új szolgáltatásokkal, de a megszokott környezetben startol a Pátria Takarékszövetkezet, mely három közép-magyarországi hitelintézet egyesülésével jött létre.

A Monor és Vidéke, Pécel és Vidéke, valamint a Dél-Pest Megyei Takarékszövetkezet fúziójával Magyarország legnagyobb, 38 fiókból álló hálózatával rendelkező szövetkezeti formában működő hitelintézete jött létre. A Pátria névre keresztelt új takarékszövetkezet 14 olyan településen lát el pénzügyi tevékenységet, ahol más szolgáltató nincs jelen.

A piacon eddig is meghatározó szereplőként jelenlévő takarékszövetkezetek így tovább erősödnek, stabil hazai tőkével rendelkező hitelintézetként közel 250 alkalmazottat foglalkoztatva hangsúlyos résztvevői a helyi, térségi munkaerőpiacnak is – írják közleményükben.

A Pátria Takarékszövetkezet „elődei” a lakossági hitelezésben is jelentős mértékben vállalnak szerepet, így tekintélyes forrást helyeznek ki ügyfeleik, főként a helyi lakosság körében. A megnövekedett ügyfélkör színvonalasabb kiszolgálása érdekében számos beruházást hajt végre a takarékszövetkezet, teljes informatikai rendszerének átalakulásával, új termékcsomagok bevezetésével rugalmasan szolgálja ki a helyben gazdálkodók és fogyasztók igényeit.

Az egyesült hitelintézet ügyfeleit modern, univerzális kisbankként szeretné kiszolgálni a jövőben is, Öko-takarékként pedig a térségi zöldgazdaság és a civil szféra fellendüléséhez, a helyi környezetvédelmi beruházások sikereihez járul majd hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.