A ciprusi krízis – miközben persze a szigetország helyzete egyedi – megmutatta, hogy bankválságokat közvetlenül és határozottan kellene kezelni, ám egyszersmind rávilágított az uniós intézményi rendszer hiányosságaira. Mihamarabb tető alá kellene hozni a közös bankfelügyeletet, és lefektetni a szanálások egységes szabályozási elveit is.

Ezt írta csütörtökön Párizsban kiadott félidős jelentésében a Gazdasási Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely ebben a rövid elemzésében csak a hét legfejlettebb ipari állammal foglalkozik, s a novemberi növekedési előrejelzését vizsgálja felül. A múlt év utolsó negyedében tapasztalt lassulás után az Egyesült Államok és Japán gazdasága is mérsékelt ütemben bővülhet. Az első negyedévben az évesített iram 3,5, illetve 3,2 százalékra rúghat. Európában a fellendülés várat magára. Újra nagy az eltérés a központ és a periféria kilátásai között. Míg Németország magasabb sebességre kapcsol – az első negyedben 2,3, a másodikban 2,6 százalékra –, addig Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia visszaesik, vagy alig növekedik.

Erőteljesebb, fenntarthatóbb és igazságosabb növekedést strukturális reformokkal lehetne elérni. A nemzetközi szervezet közgazdászai szerint szinte valamennyi tagországban enyhíteni lehetne az adórendszerek torzításait – egy másik friss tanulmány például utal rá, milyen tetemes még mindig az adóterhelés Magyarországon az OECD átlagához képest –, szélesíteni az adóbázist, módosítani a versenyt és a beruházásokat, a foglalkoztatást korlátozó szabályozást, és felpörgetni azokat a programokat, amelyek előmozdíthatják, hogy a munkanélküliek állást találjanak.

Ami az Egyesült Államokat illeti, a jegybanki értékpapír-vásárlások, azaz a „mennyiségi könnyítés” politikája érezteti hatását a reálgazdaságban is. A fogyasztás is élénkül, az ingatlan szektor kezd éledezni. Helyesli az OECD, hogy a nulla százalékhoz közelítő irányadó kamat mindaddig nem emelkedik, amíg a munkanélküliségi ráta 6,5 százalék felett van és a infláció üteme nem emelkedik 2,5 százalék fölé.

Ám belátható időn belül az értékpapír-vásárlások költsége meghaladja a makrogazdasági hasznát, ezért alaposan át kell gondolni a jegybanknak, hogy milyen ütemben vet véget a mennyiségi könnyítésnek. A költségvetési politikának középtávon hitelessé kellene válnia, miközben rövid távon kerülni kellene a politikai ütközéseket például az adósságplafon emelését illetően. Egyúttal jó lenne, ha a döntéshozók szembenéznének az egészségügyi és a nyugdíjrendszer költségeinek hosszabb távú alakulásával, s e költségek kordában tartására megvalósítható tervet dolgoznának ki.

Japánban jól döntöttek, hogy két százalékra emelték a jegybank inflációs célját, a jen reálárfolyama máris húsz százalékkal értékelődött le. Az OECD szerint agresszív könnyítési politika hozhatja meg a várt eredményt, ha a jegybank állampapírt és vállalati kötvényeket vásárol nagy mennyiségben. Közben persze a költségvetési növekedésösztönzés mellett a közkiadások féken tartására is figyelmet kell fordítani. A monetáris, a fiskális és a strukturális politikák egymást erősítve járulhatnának hozzá az államadósság mérsékléséhez és a növekedés serkentéséhez.

A gyenge kereslet és az Európai Központi Bank (EKB) célja alatt tanyázó infláció miatt tovább lehetne csökkenteni az amúgy alacsony irányadó kamatot az eurózónában, ahol nem fenyeget az árindex megugrása, hiszen a monetáris politika hatásmechanizmusa sérült, s különösen a periféria országaiban a bankok csak drágán tudják finanszírozni magukat. A valutaövezet összességében pedig a hitelezés továbbra hanyatlik.

Az eurózónában a költségvetési kiigazításnak folytatódnia kell, azzal együtt, hogy az eurózóna együttes államadóssága kisebb, mint sok más OECD-tagállamé. A fiskális rend helyreállítása közben nem szabad megfeledkezni a társadalmak legsérülékenyebb rétegeiről, amelyek védelme elsőbbséget élvez. Strukturális értelemben javítaná azonban az egyensúlyt az OECD – ahogy egyébként ezt például Olli Rehn uniós biztos is hangsúlyozza az utóbbi időben. Ennek következtében azonban a nominális hiánycélok valószínűleg nem fognak teljesülni.

Némi derűlátásra ad okot az OECD szerint, hogy a valutaövezetben mintha kezdene helyrebillenni a belső egyensúly: a fajlagos munkaerőköltség csökken a periférián és emelkedik Németországban, Hollandiában, Ausztriában és Finnországban, s a folyó mérlegek többlete és hiánya is apad.

Szintén óvatosan nyugtázza a tanulmány, hogy a pénzpiacokon egyfajta lelkesedés lett úrrá az utóbbi hónapokban, a részvényárak emelkedtek, a kötvényhozamok és a kockázati felárak különösen az eurózóna perifériáján csökkentek. Ez a folyamat részben tükrözi a javuló hangulatot, de nincs teljesen összhangban a reálgazdaságok fejlődésével, ez pedig kockázatokat rejt magában.

A jelentés rögzíti, hogy a világgazdaság húzóerejévé a feltörekvő országok térsége vált, Kína például ebben az évben jóval nyolc százalék feletti iramban bővülhet.

Az erőviszonyok változását próbálta meg érzékeltetni a rengeteg érdekkülönbség ellenére az eheti durbani csúcstalálkozó, amelyen Kína,. India, Oroszország, Brazília és Dél-Afrika vezetői vettek részt. Folytatták az egyeztetéseket egy százmilliárd dolláros elővigyázatossági likviditási pénzalap létrehozásáról és egy fejlesztési bank alapításáról, némileg mérsékelendő a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank befolyását.