Védett okostelefonon beszélget Obama és Gyurcsány

A biztonsági megfontolások ellenére Barack Obama megtarthatta BlackBerry-jét, sőt, még e-mailezhet is. Ezt korábban egyetlen elnök sem tette. Új feladat az orosz, illetve a kínai titkosszolgálatnak. Gyurcsány Ferenc is gyakran használja a modern kommunikációs eszközöket. Az ő okostelefonját, valamint laptopját az Obamáéhoz hasonlóan védik az illegális fülektől, szemektől, ám azt, hogy hogyan, titok.

Még egy ok, amiért Barack Obama amerikai elnök feltehetően földhözragadtabb elnök lesz, mint bármelyik elődje. Ellentétben a Fehér Ház korábbi uraival, Obama emailezhet. Sok amerikai honfitársához hasonlóan Obama is függővé vált, és ötpercenként ellenőrzi Blackberryjén, nem kapott-e üzenetet, emailt. Attól tartott, ennek a szenvedélynek vége, ha beköltözik a Fehér Házba. Úgy tűnt, biztonsági okokból megtiltják az új elnöknek, hogy használja az okostelefont.

Ám mint Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője nemrég bejelentette, egy kompromisszum segítségével az elnök továbbra is kapcsolatban tud maradni kollégáival és legközelebbi barátaival. A készüléket biztonsági szempontból is megerősítették. Természetesen Gibbs nem árulta el, milyen megkötésekkel használhatja Obama a telefont. Az elnök emailezhet is a BlackBerryvel, szövegei köziratnak számítanak, így hivatali idejének lejárta után nyilvánosságra hozzák és archiválják őket. Ugyanakkor Gibbs szavai szerint "a szigorúan személyes jellegű kommunikáció" ezalól kivételt jelent.

Hasonló kapcsolat fűzi kommunikációs eszközeihez a magyar miniszterelnököt is. Mint azt Daróczi Dávid kormányszóvivőtől megtudtuk, a Gyurcsány Ferenc gyakran és előszeretettel SMS-ezik, telefonál és használja a laptopját. Az okostelefonját - amelyen gyakran nézi az e-mailjeit is - mindenhova magával viszi, amikor pedig előadást tart, valamelyik közeli kollégájára bízza.

Az amerikai elnök e-mail címe olyannyira titkos, hogy például Anthony Lake, aki a választási kampány idején a demokrata jelölt egyik fő külpolitikai tanácsadója volt és rendszeresen küldött neki e-maileket, ma már nem levelezhet vele a világhálón, mert nem kapta  meg az elnök elektronikus levelezési címét. Mitch McConnell, a szenátus republikánusainak vezetője lelkes híve a BlackBerrynek, a mobiltelefon számítógéppel kombinált legfejlettebb változatának, de ő sem kapta meg az elnök címét. Hasonló helyzetben van a kormány több tagja is. Joseph Biden alelnök viszont tudója a titoknak, neki magának is szupertitkos új BlackBerryje és e-mailcíme van. Akárcsak Obama  stábfőnökének, fő tanácsadóinak és néhány legrégibb chicagói barátjának.

Gyurcsány Ferenc telefonszámát és e-mail címét egyáltalán nem övezi ekkora titoktartás. Aki nagyon akarja, megtudhatja. Ez persze nem jelenti azt, hogy bárki bármikor rácsöröghet a miniszterelnökre. Mint azt Daróczi Dávid mondta, a kormányfő csak akkor válaszol a hívásokra, ha ismeri a hívót. Magyarul akinek a telefonszáma benne van a mobiljában, az biztos lehet benne, hogy célba ér, de legalábbis a miniszterelnök visszahívja. Publikus Gyurcsány Ferenc e-mail címe is. Ugyan a kormányfő levelezésébe néhány közeli kollégája belelát, amit fontos, hogy ő maga válaszoljon meg, arra valóban a miniszterelnök reagál - még ha ezt sokan nem is hiszik el, tette hozzá a kormányszóvivő.

A felülmúlhatatlan státuszszimbólum a rang bűvöletében élő amerikai fővárosban. Obamát a múlt héten látták, amint kipróbálja új maroktelefonját, a BlackBerry egy rendkívül bonyolult, kódolt változatát, de elfogadta azt, hogy korlátozni fogja e-mailpartnereinek számát. Ezzel mellesleg új fogódzót teremtett Washingtonban annak megítéléséhez, hogy ki bejáratos hozzá, kinek számára nyitott az elnök füle (vagy postaládája).

Az amerikai fővárosban évtizedeken át a vacsorameghívások és a Camp David-i vendégeskedések listája töltötte be ezt a szerepet.  Bill Clinton elnök idején azt figyelték, kiket hívott meg a Lincoln-hálószobába vendégeskedni a Fehér Házban, bár ezekkel a gesztusokkal általában a kampányfelajánlásokat is igyekezett ösztönözni. George W. Bush idején az elitnek kevesebb lehetősége  volt státuszának fitogtatására, mert ő lényegében nem rendezett állami díszvacsorákat. Voltak viszont meghívások az elnök texasi  birtokára, ahol a kivételezettek részt vehettek a bozótirtásban -  noha ez nem mindig volt csábító a nyári hőségben.

A biztonsági szolgálatokat aggasztja az e-mailkódok megfejtésének lehetősége, Sarah Palin republikánus alelnökjelölt esetében például ez megtörtént, elektronikus levelét nyilvánosságra  hozták a világhálón. Már az is kínos lenne, ha az elnök bármely levelét közzétennék az interneten, nem is beszélve arról, ha egy ellenséges titkosszolgálat vezetője pillanthatna bele. A kockázat  csökkentése érdekében a kormány technikusai olyan megoldást dolgoztak ki, amely lehetetlenné teszi, hogy az elnök mellékleteket  csatoljon e-mailjéhez, és annak címét Ais rendszeresen változtatni  fogják.

A magyar miniszterelnököt nem korlátozzák - már csak azért sem, mert nagyon szereti használni például az okostelefonját - ellenben éppen úgy, ahogyan Obama esetében vigyáznak rá, hogy illetéktelenek ne tudják lehallgatni vagy elolvasni az üzeneteit, beszélgetéseit. Mint azt Daróczi Dávid mondta, a Gyurcsány Ferenc védett személy, a biztonságáról a rendőrség gondoskodik. Hogy pontosan milyen módon teszi ezt, az persze már titok.

A szupertitkos Blackberry és hű társa, az új amerikai elnök útban az Ovális irodához
A szupertitkos Blackberry és hű társa, az új amerikai elnök útban az Ovális irodához
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.