Nyúlbarát bajai módszer

A magyar haszonállattartás sikerének nevezte Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a bajai Tetrabbit Kft. már működő állatjóléti programját, amelyet csütörtökön és pénteken a cég telepein a széles nyilvánosság is megismerhet.

Sándor Ferenc, az ország legnagyobb nyúlnevelő és feldolgozó vállalkozásának egyik tulajdonosa a nyílt napot beharangozó keddi szerdai sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy hosszas előkészítő munkával alakították a Relax Rabbit névre hallgató tartástechnológiájukat. Ennek lényege, hogy a házinyulakat nem ketrecben összezsúfolva, hanem állatbarát módon a földön, csoportosan - többek között - répán és almán tartanak.

Ez a módszer ugyan 50 százalékkal növeli a költségeiket, viszont nem kell tartani az állatvédők támadásaitól és nyugati piacaikon, ahonnan négymilliárd forintos éves bevételük 90-95 százaléka származik sincsenek etikai gondjaik. Megtudtuk azt is, hogy tavaly 43 hatósági, állatjóléti, kereskedelmi és civil átvilágításon estek át, s mindegyiken megfeleltek.

Az állattartó telepek nyúlbarát kialakítása közös munka eredménye volt mondta Czerny Róbert állatvédelmi ombudsman, megemlítve azt is, hogy sikerült közösen olyan megoldást kialakítani, amelyik egyszerre megfelel a profitorientált nagyüzemi mezőgazdasági állattartóknak és közben az állatokat is természetes körülmények között lehet tartani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.