Nyugdíjemelésre és a határzárra lesz pénz – ígérte Varga

A parlament kormánypárti többsége elfogadta a 2016-os költségvetés korai változatát, amit az elemzők szerint számtalanszor módosítani kell majd – még az idén is – a fejlemények tükrében. Az adócsökkentés költségvetése jó lesz mindenkinek, ígérte Varga Mihály – leszámítva a migránsokat, akiknek a kiszorításárára semmi pénzt sem sajnál a kormány.

Lendületes növekedés, visszafogott infláció, olcsó olaj és alacsony élelmiszerárak – ezeket ígérte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2016-os költségvetés elfogadása utáni sajtótájékoztatóján. Az exportpiacok is rendben lesznek, az 1,6 százalékos infláció reális marad, így a törvényben foglaltak alapján ennyivel fogják jövőre emelni a nyugdíjakat. 

Varga szerint tehát a nyugdíjasok lesznek a büdzsé nyertesei jövőre, no meg az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók, akiknek kinéz egy kis béremelés, de ennek összegét a miniszter nem részletezte. A nők negyvenéves munkaidő utáni nyugdíjkedvezményét nem terjesztik ki a férfiakra – jelezte Varga Mihály, aki 130 ezer forintot ígért a háziorvosoknak amellett, hogy az iparűzési adó alól is mentesülnek: hétezer praxist érint ez az intézkedés, a helyi orvosok kétszázezer forinttal gazdagodhatnak ezzel.

Az ellenzéki módosító javaslatokat egyetlenegy kivételével lesöpörték az asztalról, ennek a száztagú cigányzenekar örülhet azzal, hogy megkapta a kilátásba helyezett 30 millió forintos állami plusztámogatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.