Nyolcmilliárd egy meg sem épített beruházásért

Betonzsalu karácsonyfával tüntettek BVM Épelem Kft. dolgozói: a középvállalkozás rövidesen lehúzhatja a rolót, mivel a bíróság nemrég 8 milliárd forintos kártérítésre kötelezte őket. Az Ablon-csoporthoz tartozó Global Center Kft., egy 2003 óta el sem kezdett kereskedelmi ingatlanberuházás elmaradt hasznát, továbbá az időközben megnőtt építési költségeket vasalja be a BVM-en.

Betonvasból készült karácsonyfát állítottak a BVM Épelem Kft. dolgozó kedden a Fővárosi Bíróság épülete elé. A vaságakon egy-egy zöld szalagra írták a cégnél dolgozók-tulajdonosok neveit. A dolgozói tulajdonban lévő BVM képviselői egy-egy petíciót próbáltak akartak átadni Gattner László, a Fővárosi Bíróság elnöke és Kecskés László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett működő választottbíróság elnöke számára, ám mindkét esetben csak titkárságvezetőkig jutottak, mivel a vezetők „hivatalos elfoglaltságuk miatt" nem tudták azokat átvenni a petíciót.

A dolgozói demonstráció oka, hogy a több évtizedes múltú cég rövidesen befejezheti a működését egy meglehetősen szövevényes ingatlanügy nyomán. A történet másik fele, hogy az 1994-ben Budapesten alapított, ám a londoni tőzsdén jegyzett Ablon-Group projektcége, a Global Center Kft. a piaci érték töredékéért juthat hozzá egy nagy értékű XI. kerületi építési ingatlanhoz. Ennek alapja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett működő választottbíróság november végi döntése, amelyben gyakorlatilag maradéktalanul elfogadta a felperes Global Center érvelését, miszerint a BVM éveken át akadályozta a közös tulajdonban lévő építési terület tulajdonjogának rendezését.

Bár az Ablon máig egy kapavágást sem végzett a közös területen, a Kisfaludi András vezette választottbíróság kötelezte a BVM-et a Global Center 2003 óta elmaradt hasznának, az időközben megugrott építési költségek (az Ablon a tervei szerint az elkövetkező években fog bele az immáron „High-Tech parkként" futó beruházásba), továbbá a kamatok megfizetésére. Ez összesen közel 8 millárd forintot tesz ki, amit harminc napon belül kellene megfizetnie a 200 főt foglalkoztató középvállalkozásnak, ami Pálinkás József a cég vezérigazgatója szerint egyben a társaság végét is jelenti. Ilyen összegeket ugyanis csak multinacionális vállalkozások tudnak előteremteni, mint az Ablon, amelyik időközben a tőzsdei közleményben tudatta a számára sikert hozó döntést.

A történet 1997-ben indult, amikor a Global egy XI. kerületi földterületet vásárolt a BVM Épelemtől. A területen a Globál Centernek akkor negyven, később 60 százalékos tulajdonjoga volt, ám nem történt meg a telek önálló ingatlanokra való felosztása. A terület egy részét ugyanis a XI. önkormányzat kisajátította volna útépítésre, ám a BVM szerint a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal elmulasztotta a kártalanításról szóló rendelkezést.

A BVM a számára sérelmesnek vélt döntés miatt fellebbezte meg éveken át a telekmegosztás földhivatali bejegyzését, amelyet végül 2006-ban a Legfelsőbb Bíróság is elutasított. A jogorvoslatra tett kísérleteket a Global Center a tervbe vett beruházás megakadályozásának értékelte, és 2007-ben az MKIK választottbíróságához fordult. (Az ítéletet hozó háromtagú bírói tanácsban Vékás Lajos volt a felperes Global Center, míg Horváth Jenő az alperes BVM delegált bírója.)

Igaz, - ahogy a választottbíróság ítélete is megállapítja - a Globalnak lett volna „elméleti lehetősége" hogy az egységes ingatlanra építsen. Ám a bíróság szerint méltányolható volt, hogy a Global Center Kft. ragaszkodott az elkülönített ingatlanokon történő beruházáshoz, mivel annak „közös tulajdonban álló ingatlanon való megvalósulása mindig nehézkesebb, bonyolultabb és több kockázattal jár mint egy önálló telken folyó építkezés."

A nagyvállalkozás kockázatait ilyen megértően kezelő bíróság ugyanakkor úgy látta: azzal, hogy a BVM Épelem Kft. a rá nézve sérelmes földhivatali eljárások ellen jogszerűen élt a jogorvoslat eszközeivel, „megakasztotta a telekalakítás ingatlannyilvántartási bejegyzését".

Mindenesetre az Ablonnak busásan jövedelmező lehet az óvatosság: az eredeti vételár sokszorosára tehető a megítélt bírság, így a jelenlegi földtulajdonuk mellett az ölükbe pottyanhat a BVM-nek a cégvezető közlése szerint 8-10 milliárdra kóstált tulajdonrésze is. Mivel a BVM Épelem nem tudja rendezni a 8 milliárdos kártérítést, így könnyen lehet, hogy felszámolással folytatódik a történet, ahol a BVM vagyonelemei töredékáron kelhetnek el.

A Global Center Kft. (GC) tulajdonosa, az Ablon-csoport kedden közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben hangsúlyozza: a GC a kialakult helyzetért egyedül a BVMÉ Kft. menedzsmentjét és tanácsadóit tartja felelősnek. Ők a BVMÉ nevében eljárva az elmúlt 9 évben a megkötött ingatlan-adásvételi és más szerződésekben foglalt kötelezettségeiket sorozatosan és szándékosan megszegték - állítja a GC. Így megakadályozták a 172.000 négyzetméteres ingatlan megosztását, és ezzel azt is, hogy bárki építési engedélyt szerezhessen az ingatlanon.
A felperes úgy véli, ezt azért tették, hogy további anyagi előnyöket kényszerítsenek ki egy, a XI. kerületi önkormányzattal szembeni kártalanítási eljárásban. Eközben pontosan tudták, hogy egy "két Mammutnyi" beruházás megvalósítását akadályozzák meg, és napi 2,3 millió forint összegű kárt okoznak - állítják.
A közlemény rámutat: a kártérítést azért kell a BVM Kft.-nek fizetnie, mert az ügyben tudatos és sorozatos időhúzással és alaptalan fellebbezésekkel azt érték el, hogy a telek vonzáskörzetében megépültek azok a kereskedelmi beruházások, amelyek mellett a Global Center Kft. által tervezett outlet és a hozzá kapcsolódó létesítmények megépítése értelmetlenné vált. A BVMÉ megismételhetetlen üzleti lehetőségtől fosztotta meg a társaságot - húzzák alá.
A felperes szerint a BVMÉ Kft. képviselői elhallgatják felelősségüket abban, hogy a tulajdonostársak 17 éven át nem tudták a megvásárolt ingatlanjaikat fejleszteni, hogy a telekmegosztás bejegyzése elleni fellebbezéseiket 5 éve a Fővárosi Földhivatal alaptalannak minősítette, és hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 2006-ban törvényesnek minősítette azt a határozatot, ami ellen a BVMÉ alaptalanul fellebbezett. Továbbá ugyanebben az évben több telektulajdonos összefogva azért indított pert, hogy a BVMÉ Kft.-t eltávolítsák a szomszédságukból, és ne károsodjanak tovább.

A történet rövidesen a Fővárosi Bíróságon folytatódik. Az első körben a bíróság elutasította a BVM a választottbíróság döntésének az érvénytelenítése iránti kérelmét, ám az ügyben január 18.-ra tárgyalást tűztek ki. Pálinkás József mondja: minden fórumra elmennek a szerintük erkölcstelen és a jogrendbe ütköző döntéssel szemben.

Igaz, a választottbíróság döntéshozói szerint "a felek üzleti megfontolásait tükröző megállapodással kapcsolatban a jóerkölcsnek való megfelelés csak igen szűk keretek között vizsgálható."

Tiltakozók a BVM Épelem Kft. ellehetetlenítése ellen tavaly decemberben
tiltakozók petíciójója, a BVM Épelem Kft. ellehetetlenítése ellen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.