Nyolcezer lakást vesz az eszközkezelő

Idén 8 ezer lakást vásárol meg az Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. - mondta a NET működésével kapcsolatos törvényjavaslat módosításának ismertetésekor Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.

A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára közölte: a Magyar Bankszövetséggel történt tavaly decemberi megállapodás alapján a korábban eldöntött 5 ezer helyett 25 ezer ingatlant vásárol meg a NET 2014 végéig, ebből 8 ezret 2012-ben.

Boldvai László (MSZP) azt kérdezte az NGM helyettes államtitkárától, hogy milyen költségvetési forrásból lehet finanszírozni a 35-40 milliárd forintba kerülő idei ingatlanvásárlást, mivel a költségvetésben a tavalyról nem elköltött két, illetve az idei évre betervezett három milliárd forint nem elegendő.

Nátrán Roland válaszában kifejtette: vagy az általános tartalékban lévő közel 100 milliárd forint lehet fedezet a különbségre, de szóba jöhet a költségvetési törvény módosítása is. Hangsúlyozta azt is, hogy a tervezett idei, GDP arányosan 2,5 százalékos államháztartási hiánycélt nem veszélyezteti a NET programja.

A bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette a NET-ről szóló törvény módosítását, és egy tartózkodás mellett döntő többséggel ugyancsak általános vitára alkalmasnak találta a Magyar Nemzeti Bankról szóló tavaly év végén elfogadott törvény módosításáról beterjesztett törvényjavaslatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.