Nyolcan akarnak bányakoncessziót

A bányászati koncessziós kiírásokra beérkező összesen nyolc pályázat mindegyike formailag érvényes, értékelésüket a nemzeti fejlesztési miniszter által létrehozott minősítő bizottságok végzik - tájékoztatott közös közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal pénteken. A nemzeti fejlesztési miniszter bányászati koncessziós felhívásai a szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére, illetve a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására júniusban jelentek meg.

A szénhidrogén kutatással és kitermeléssel foglalkozó kilenc érdeklődő összesen 37 pályázati kiírást vásárolt meg. A benyújtott pályázatok értékelését a nemzeti fejlesztési miniszter által létrehozott minősítő bizottságok végzik. A koncessziós pályázatok elbírálása a benyújtástól számított kilencven napon belül megtörténik, a bizottság javaslata alapján a tárca vezetője dönt a koncesszió megadásáról.

A jelenlegi koncessziós eljárás során tapasztalt érdeklődés, valamint a benyújtott pályázatok száma tovább erősíti az iparág és a szaktárca véleményét, miszerint a hazai bányászati koncessziós rendszer összhangban áll a nemzetközi iparági gyakorlattal. A tárca az új pályázatok tapasztalatainak összegzését követően újabb kiírások megjelentetését tervezi az ellátásbiztonság szempontjából is fontos hazai szénhidrogén-kutatás és -termelés elősegítése érdekében - olvasható a közleményben (MTI).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.