Nyírségben fejleszt a Dunapack

A Dunapack, az osztrák családi tulajdonban lévő Prinzhorn Csoport csomagolási divíziója, 1,7 milliárd forint összértékű beruházást hajt végre nyíregyházi gyárában. Modernizálja a gépsorokat és az infrastruktúrát.

A beruházás során az üzem gépparkjának jelentős részét lecserélik és modernizálják. A tervek szerint a fejlesztés 2014-ben fejeződik majd be – írja a vg.hu. A nyíregyházi fejlesztést az északkelet-magyarországi régió számára elérhető, európai uniós vissza nem térítendő támogatások tették lehetővé, mivel annak 50 százalékát uniós forrásból fedezik.

A Dunapack nyíregyházi üzeme 1971-ben épült, elsősorban a helyi mezőgazdasági termékekhez szükséges papíralapú csomagolóanyagok előállítására. Az elmúlt 20 évben az üzem bővülése lehetővé tette, hogy az ipari ügyfelek további széles köre számára biztosítson csúcsminőségű csomagolási megoldásokat Magyarországon, valamint a szomszédos országokban.

A géppark és az infrastruktúra tervezett fejlesztése eredményeképp lényegesen bővülni fog a csomagolási termékskála, ezáltal pedig új piacok és ügyfélszegmensek válnak elérhetővé. Ezen felül a modernizáció csökkenteni fogja a gyártásból származó hulladék mennyiségét és a karbantartási költségeket is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.