Nyíregyházán folytatják az elkerülőt

Megkezdődtek a Nyíregyházát nyugatról elkerülő főút második ütemének építési munkálatai. Pályán a Duna Aszfalt.

Loppert Dániel, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, a 3,54 milliárd forint értékű útberuházást a Duna Aszfalt Kft. és a Ke-Víz 21 Zrt. konzorciuma végzi, a fejlesztés 85 százalékban uniós és 15 százalékban hazai forrás felhasználásával valósul meg.

A 4,5 kilométer hosszú elkerülő első, 2,2 kilométeres szakaszát tavaly októberben adták át a forgalomnak, a most épülő útrésszel együtt az új 338-as főút az M3 autópálya és a Nyíregyházát Tiszavasvárival összekötő 36-os főút között teremt kapcsolatot.

A beruházás során a főút polyákbokori csatlakozásánál csomópontot, a rókabokori csatlakozásánál, valamint az elkerülő végén körforgalmat alakítanak ki. Loppert Dániel tájékoztatása szerint a munkálatok a fa- és cserjeirtással kezdődtek meg, március közepétől a földmunkák és a közműkiváltások következnek.

A beruházással érintett útszakaszokon február végétől várhatóan őszig, a beruházás végéig forgalomkorlátozásokra kell számítani - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.