Nyilvánosságot követel az ellenzék E.ON-ügyben

Tegnap az Együtt-PM, ma pedig az MSZP sürgetett átláthatóságot az E.ON-vásárlás kapcsán. A szocialisták szerint a vételár 350 milliárd, korábban a vételre kijelölt MVM 260 milliárdról beszélt és forrásaink szerint ez utóbbi szám a valós.

Török Zsolt MSZP-szóvivő és Tóth Bertalan, a párt országos elnökségének tagja az E.ON-cégeket megvásárló állami MVM székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján hangot adott abbéli aggályának, hogy a szóban forgó E.ON-cégek (a központi hazai földgáz-nagykereskedelmet végző E.ON Földgáz Trade, illetve a hazai föld alatti tárolók zömét birtokló E.ON Földgáz Storage) nem érik meg a szerintük 350 milliárdos, az adófizetők pénzéből állt vételárat. Ekkora összegből jellemzésük szerint állni lehetne 350 ezer ember munkáltatásának plusztámogatását vagy 1,3 millió családi ház külső hőszigetelését.

Megjegyzendő: az adásvételi szerződés március végi aláírásakor kiadott részletes MVM-közlemény a két cég vételárát 870 millió euróban jelölte meg, ami hozzávetőlegesen 260 milliárd forint. Tóth Bertalan kérdésünkre közölte, információik szerint ebbe nem tartozik bele a tárolói gáz értéke, ami körülbelül további 90 milliárd forint. A márciusi MVM-közlemény úgy fogalmaz, az adásvételbe beleértendő az E.ON Földgáz Trade földgázkészlete és az E.ON Földgáz Storage tárolóiban található párnagáz is. Az ügyletet ismerő forrásaink szerint az MSZP-állítás téves, a 260 milliárdos vételárba - némi lehetséges korrekció mellett - beleértendő a gázkészlet is.

A szerződés márciusi aláírása óta a piac is 260 milliárdos teljes vételárral számolt, és az MVM-nek - lapunk eddigi számításai szerint - nagyjából ekkora összeg is gyűlt össze eddig hitelekből, illetve az állami tulajdonos által nyújtott 71 milliárdos alárendelt kölcsöntőkéből. A társaság ígérete szerint szeptember 30-ig fizet. (Ez az MVM-fizetésre vállalt állami garancia határideje is.)

Török Zsolt úgy vélte, az átláthatatlan és szerintük túl drága vétellel a kormány "egy multinak", azaz az E.ON-nak kifizeti "a rezsicsökkentés árát". Ez számukra azt bizonyítja, hogy a Fidesz-kabinet a felszínen harcol a multikkal, ám a háttérben összejátszik velük.

A sajtótájékoztató idején épp zajlott az MVM-ben az a közgyűlés, melyen a társaság - a lapunkban napvilágot látott információk szerint - a tulajdonosok hozzájárulását kérte egy, az OTP Bank szervezte százmilliárdos hitel felvételéhez. Ennek egy részét szintén az E.ON-ügyletre költenék. A politikusok nem tudják, "mit fizet ki az OTP" akkor, amikor nincs pénzük a devizahitelesek megsegítésére.

Csütörtökön Jávor Benedek, az Együtt-PM országgyűlési képviselője követelt sajtótájékoztatón átláthatóságot az E.ON-vásárlás kapcsán, hasonlóképp sokallva a vételárat, ami a 71 milliárdos költségvetési hozzájárulás mértékével növeli az állam, de tetemes mértékben az MVM adósságát is.

Az ellenzéki politikusok valamennyi tájékoztatón követelték az összes ezzel kapcsolatos kormányzati, illetve céges dokumentum nyilvánosságra hozatalát, Tóth Bertalan felvetette az esetleges jogi felelősség kérdését is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.