Nyertek, mégsem veszik át a kocsit

Az állampapírok egyre nagyobb népszerűsége a lakossági befektetők körében a más megtakarítási formák, értékpapírok piacára is jótékony hatással van, s igencsak megemeli más, megbízhatónak tartott befektetési lehetőségek „ázsióját” is. Ezzel is magyarázható, hogy az autónyeremény-betétkönyvek kedveltsége is jelentősen nőtt az elmúlt időben – magyarázták lapunknak megfigyelők.

Olyannyira, hogy az OTP Banknál az elmúlt évtized legjobb évét hozta az autónyeremény-betétkönyvek forgalma: közel 262 ezer új betétkönyvet értékesítettek – közölte a hitelintézet lapunkkal. Ezzel az eladott papírok száma az év végére már meghaladta a 1,5 milliót, amelyek összesített értéke eléri a 31 milliárd forintot. Az eredmény különösen annak fényében érdekes, hogy 2007 és 2009 között a betétkönyvek száma még csökkent is. A növekedés 2010 óta folyamatos, ám azért egyik évben sem közelítette meg a tavalyi eredményt.

Újra népszerű
Újra népszerű
Rédei Ferenc

Összességében 2013 is komoly fejlődést hozott, de az állománynövekedés akkor is „csak” 211 ezer volt. A hitelintézet statisztikái szerint a legöregebb autó, amely várja gazdáját, immár közel ötvenéves. Egy Wartburg Limousine-t az 1965. augusztus 20-i sorsolás óta nem vettek át, amelynek értéke akkor hatvanezer forint volt. Ma már persze az autó nem áll a banknál, a nyereményt, s annak forintértékét tartja számon az OTP.

Egyébként igencsak népes a hanyag betétkönyv-tulajdonosok köre, hiszen az indulás óta 2015. március végéig 694 autót nem vettek át. Akad olyan könyv is, amely kétszer is nyert, azonban tulajdonosa egyik autóját sem vitte haza. Akad sokkal figyelmesebb és sokkal szerencsésebb ügyfél is. A statisztikák szerint van olyan betétes is, aki öt alkalommal nyert már gépkocsit – igaz, nem mindig ugyanazzal a betétkönyvvel.

Az első sorsolást 1961. augusztus 12-én tartották. Az extra sorsolásokkal együtt összesen 336 húzást regisztráltak 2015. március 16-ig. Ma már nyugati autókat lehet nyerni, de minden autómárka képviseltette magát a nyeremények között, így anno a Zaporozsec is, amelynek ablakába „Nem vagyok hülye, nyertem” feliratot ragasztottak a mentegetőző tulajdonosok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.