Nagy decemberi többlettel megmenthető az idei költségvetés

Az első tizenegy hónapot az idei évre tervezett hiány 120 százalékának megfelelő deficittel zárta a költségvetés. Ez azt jelenti, hogy decemberben jelentős többletre lesz szükség ahhoz, hogy a kormány tartani tudja a hiányt.

Első ránézésre komoly akadályba ütközhet az idei költségvetési hiánycél teljesítésével, hiszen míg tavaly 486,5 milliárd forintos deficit halmozódott fel decemberben, idén 115 milliárdos többletet kellene elérni a célok teljesítéséhez. Azonban az előző év utolsó hónapja több tekintetben is rendkívülinek számított az állami gazdálkodás terén: ekkor számolták el a megyei önkormányzatok közel 200 milliárdos adósságának konszolidációját, jutott 50 milliárd a MÁV-nak is, az MFB tőkehelyzetét 120 milliárd forinttal erősítette meg a kormány, és egy brüsszeli döntés miatt esedékessé vált áfa-visszautalások is ekkoriban terhelték a büdzsét – derül ki a kormány által egy éve kiadott költségvetési jelentésből.

Ezek, vagy ehhez hasonló hatású tételek idén is torzítják a mutatót, például a települések adósságrendezése, ami mintegy 100 milliárd forint átvételét jelenti, ám ez az államháztartás egészének szintjén nem repíti el a deficitet, hiszen csak két alrendszer közti pénzmozgásról van szó (ugyanez volt a helyzet egyébként a megyei önkormányzatokkal is tavaly, ám akkor több más intézkedés emelte magasabbra a hiányt). Így – figyelembe véve, hogy decemberben általában komoly szufficit szokott keletkezni a költségvetésben az ilyenkor esedékes adófeltöltések miatt – tulajdonképpen elégedetten dőlhetnének hátra a nemzetgazdasági tárca munkatársai, meglesz a tervezett hiány.

Izgulnivaló azért maradt. Több adónem esetében ugyanis erősen kétséges, hogy befolyik-e a tervezett bevétel. A társasági adónál például elég valószínű, hogy lesz elmaradás: ha idén decemberben ugyanannyi adó folyna be, mint tavaly, akkor csak itt ötvenmilliárdos lyukkal kellene számolni. Egyébként általában elmondható a gazdálkodó szervezetek, vagyis a cégek, vállalkozások által teljesítendő közterhekről, hogy a gazdaság helyzete miatt nem tudják maradéktalanul befizetni a tőlük várt adót.

A szaktárca szerint azonban nincs ok az aggodalomra, nem lépjük túl a 2,7 százalékosra faragott hiánycélt. A várható bevételi elmaradásokról, azok okairól egyébként kikértük az NGM véleményét, várjuk a válaszukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.