November 9-én indul a Duna House tőzsdei sztorija

November 9-én kezdődik az ingatlanforgalmazással és ingatlanhitelek közvetítésével foglalkozó Duna House csoport részvényeinek nyilvános értékesítése – jelentette be Guy Dymschiz, a társaság társ-vezérigazgatója a vállalat Budapesti Értéktőzsdén tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

A nyilvános részvényjegyzés keretében hazai és külföldi magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek jegyezhetnek a társaság papírjaiból. Ugyanakkor nem mellékes, hogy a nyilvános aukció mellett a zártkörű részvényértékesítést is tartanak, ezt azonban intézményi befektetők számára. A DH papírjainak maximális ára a folyamat során 4250 forint lehet – mondta a vezérigazgató.

A vállalat ma egyértelműen piacvezető az irodaszám tekintetében itthon, hiszen 127 fiókot üzemeltetnek. A jegyzési folyamat a tájékoztató szerint november 20. 14 óráig tart, a Concorde Értékpapír, az Equilor Befektetési Zrt., az Erste Befektetési Zrt. és a Raiffeisen Bank kijelölt fiókjaiban. Fontos kitétel azonban, hogy a jegyzési – amennyiben erős lesz az érdeklődés – az első három nap után bármikor lezárható.

A tőzsdére lépés okát a társaság nem rejtette véka alá, hiszen korábban is kifejtették a vezetők, hogy egyértelmű cél a magyarországi fejlődés folytatása, s e mellett nem kisebb erőt szeretnének arra szánni, hogy komoly regionális szereplőkké váljanak. Ennek pénzügyi hátteréhez teremt forrást a börzére lépésből származó bevétel. Ezzel kapcsolatban Guy Dymschiz kifejtette, hogy reményeik szerint a részvényjegyzés után jelentősen felgyorsítják a növekedési folyamataikat.

Régely Károly, az értékesítés vezető szervezőjének, a Concorde Értékpapírnak a vezérigazgatója az előzőekhez hozzátette, hogy a nyilvános és a zártkörű értékesítés során összesen legfeljebb 1 millió törzsrészvényt dobnak piacra – ezen felül nagy vásárlási kedvet tapasztalva további 100 ezer részvény eladása is szóba kerülhet -, ami azt jelenti, hogy kedvező érdeklődés esetén a cégnek mintegy harmada befektetők kezébe kerülne, hiszen a csoport jelenlegi törzsrészvény-állománya 3,060 millió papírból áll. Amennyiben valóban sikeres lesz az aukció, akkor a maximális bevétel 4,675 milliárd forint lehet. Részletekről szólva a Concorde vezetője megjegyezte, hogy az értékesítésből befolyt pénzt a társaság alaptőke emelésére fordítja, ennek azonban a felső határa 2,508 milliárd forint. Ha az aukció valóban a csúcsra jár, akkor a további források a tulajdonosoké lesz, amely a maximálisan 2,167 milliárd forintra futhat ki.

- Úgy látom, hogy a feltétek adottak ahhoz, hogy az elmúlt évek pangása után most szebb évek jöjjenek el, amelynek egyik kezdő állomása éppen a Duna House lehet – jegyezte meg a Régely Károly. Sokan mondják, hogy ez egy divatos sztori, s az ingatlanpiac élénkülését nézve valóban az, de a menedzsment szándékait nézve ez egy hosszú távú történet lehet, hiszen a tulajdonosok további terjeszkedést terveznek, s nem kiszállni a cégből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.